Kiskorú ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt fizet kártérítést a katolikus egyház Szlovéniában

bűnügy
2013 november 11., 14:04

A szlovén legfelső bíróság 80 ezer euró kártérítést ítélt meg egy nőnek, akit még gyermekkorában zaklatott egy római katolikus plébános.

A kártérítést a maribori érsekségnek, a celjei püspökségnek, és Artice település plébániájának kell fedezni. Az ügyben érintett, időközben elhunyt férfi az ország délkeleti részén fekvő Articében dolgozott lelkészként.

A szexuális visszaélés áldozata, egy jelenleg 30 éves nő kétszer nyert pert a szlovén egyház ellen. Első alkalommal, két éve 50 ezer euró kártérítést ítélt meg neki a bíróság. Tavaly tavasszal fellebbezési eljárás során 80 ezer euróra emelték az összeget, amit jelenleg másodfokon is megerősített a szlovén bírói testület.

Az asszony súlyos lelki sérelmeket és tartós egészségügyi problémákat szenvedett el a lelkész miatt, aki gyermekkorában öt éven keresztül zaklatta a kislányt. Első alkalommal nyolcévesen bántalmazta.

A férfit sosem ítélték el szexuális visszaélés miatt, ugyanis 2007-ben, az ítélet kihirdetése előtt meghalt. A bíróság azzal vádolta a plébánost, hogy összesen tizenhat alkalommal zaklatott gyermekeket szexuálisan. Feltehetően több áldozata is volt, de közülük egyedül a 30 éves asszony nyújtott be keresetet a férfi ellen 2007-ben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.