Kövér értékelte az elszámoltatást

A házelnök Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ :D) nagyatádi szervezete Döntsünk a jövőnkről című kerekasztal-beszélgetésén az elszámoltatásokat firtató kérdésekre azt mondta, hogy igyekeznek mindent a jogi keretek közt folytatni.

Ennek tudható be, hogy az 1400 ügyben indított vizsgálatból 7 esetben emeltek vádat.

Az ügyészségi eljárások után az államnak már nincs beleszólási joga az ügyekbe – mondta.

A Horthy-szoborról azt mondta, hogy gyerekkorában sokat volt a szociáldemokrata nagyapjánál, és ebből is adódik, hogy nem boldog a szobor állítása miatt. „Horthy Miklóssal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, akár egy fél pohár vizet illetően. Van, aki azt látja, hogy félig van a pohár, mások azt, hogy félig üres. Azt el kell mondani, hogy mint háborús bűnös, nem volt eljárás ellene” – mondta Kövér. (Sonline)