Csak nem akar megvalósulni a kínaiak magyarországi óriásberuházása

gazdaság
2013 november 26., 09:22

Pedig már két és fél éve megállapodtak, egy éve pedig a kormányhatározat is megszületett a szolnoki citromsavgyárról. Állítólag már a megvalósíthatósági tanulmány is elkészült - mondjuk épp ésszel azt gondolnánk, hogy ezzel kezdték.

A gyár, ami évi százezer tonna kukoricából évi hatvanezer tonna citromsavat gyártana, 350 új munkahelyet teremthetne. A korábbi megállapodások alapján a magyar államnak 2012 októberéig el kellett volna utalnia az állami támogatást, amivel tulajdonrészt is szerzett volna a gyárban. De azóta semmi hír nincs a gyárról.

Az MFB saját állítása szerint még mindig várja a hitelkérelmet. Erre "valószínáleg a közeljövőben sor is kerül". Állítólag már az építési engedélyeket is intézik, és 2015 elejére már a próbaüzemet tervezik a gyárban, aminek egyelőre még nincs nyoma. (Via Napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.