Horváth András: Számítottam a feljelentésre

gazdaság
2013 november 28., 16:58
comments 27

Varga Árpád, az adóhatóság külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettese csütörtök délután jelentette be, hogy rágalmazás miatt rendőrségi feljelentést Horváth András ellen. Varga emellett beszélt egy hatvanezer oldalnyi, más revizoroktól származó iratokat tartalmazó szekrényről, és arról is, hogy nem érti, hogyan jött ki az 1700 milliárd forintos visszaélés összege Horváthnak.

Az elnökhelyettes azt is elmondta, hogy Horváth soha nem is volt adóellenőr. Ezt mondjuk Horváth soha nem is állította magáról, csak azt, hogy hosszú ideje ellenőrzési szakkoordinátorként dolgozott.

photo_camera (MTI/Kovács Attila)

Horváth András kérdésünkre elmondta, hogy a hatvanezer oldalnyi, részben más revizoroktól származó dokumentum jogszerűen volt a birtokában, mert munkájához tartozott, hogy munkatársai munkáit ellenőrizte és koordinálta, valamint az ő dolga volt a feljelentések megalkotása is.

A most előkerült iratok között régi ügyek papírjai is vannak, ezeknek megőrzése is az ő dolga volt, mivel ezek bármikor kellhetnek bűnügyek vizsgálatánál. Horváth elmondása szerint nem csak jogszerűen voltak nála az iratok, de erről mindenkori felettesei is tudtak, és sosem kifogásolták ezt.

Előre figyelmeztették

Varga azon felvetésére, hogy nem érti, Horváth milyen számítás után emelte meg az 1000 milliárdot 1700 milliárd forintra, Horváth tavalyi példával válaszolt. 2012-ben 4500 milliárd forintnyi áfa-befizetés történt Magyarországon, és 1770 milliárd forintnyi kiutalás. Az általa részletesen leírt visszaélési módszerrel pedig mindkét oldalon 25-30 százaléknyi kárt okozhattak, innen jött az 1700 milliárdos becslés. De Horváth hangsúlyozta, hogy ez csak becslés, a kár lehet 1500 és akár 2000 milliárd forint is.

A feljelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy számított rá, az elmúlt napokban többször jelentettek már be hasonlót, ráadásul voltak, akik előre figyelmeztették, hogy ezek a fázisok, mint a rágalmazás és a feljelentés, kísérni fogják, ha a közvélemény elé áll a visszaélések vádjaival.

Az összes cikkünket a NAV-botrányról itt találhatja meg! 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.