Horváth András nem zárja ki, hogy politikus lesz

POLITIKA
2013 november 30., 10:30

A NAV-os botrányt elindító ex-munkatárs a Népszabadságnak adott interjút. A beszélgetés során Horváth részletesen mesél munkájáról is, és arról, szerinte miért nincs igaza a NAV jelenlegi vezetőinek, akik megpróbálják most besározni őt.

Ami még kiderül az interjúból:

  • Horváth nem egyedül vívta harcait a rendszeren belül, pár kollégája is foglalkozott hasonló ügyekkel.
  • Sokkal több ember van, aki tud a korrupciós ügyekről, csak még nem mertek a nyilvánosság elé állni.
  • Családjának rosszul esik ez a felhajtás, látják a kockázatokat.
  • Irdatlan nagy nyomás volt rajta, hogy ennyi mindent megtudott. Nagy megkönnyebbülés, hogy végre elmondhatta.
  • Egy éve Brüsszel is kiemelt figyelmet fordít a magyar láncolatos ügyekre.
  • Nem számított ekkora felhajtásra. Viszont Horváth szerint ha elfelejtik, neki vége. Sokan várnak arra, hogy elfelejtődjön, és visszacsaphassanak.
  • Nem tartja kizártnak a politikai szerepvállalást, mivel a közigazgatásban nyilván nem tudna most elhelyezkedni, a nyugdíj meg messze. De még egyik párt sem kereste meg hivatalosan. Tudja, hogy csak az jelent védelmet, ha megmarad közszereplőként. Akár csak a civil szférában is.
  • Ezért most Ángyán Józseffel és Hadházy Ákossal, a trafikügyek miatt kilépett szekszárdi fideszessel tárgyalt. Nagyon sok közös van a sorsukban, és abban, amiről tudomásuk van.

Összes cikkünket a témában itt találhatja meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.