Öt dolog, amiért lemondanak politikusok, és öt, amiért nem

POLITIKA
2013 november 30., 16:40

Crack kokain fogyasztása, alkoholizmus, agresszív viselkedés - Maradt

robford

Rob Ford 2010 óta Torontó polgármestere, az elmúlt hónapokban pedig valószínűleg ő lett a legismertebb kanadai politikus a világon. Fordról több olyan videó is készült, amiken cracket szív, ezekről idén májusban írtak először. Ilyen sem történik minden nap egy politikussal, de Ford főleg azért lett híres, ami ezután történt.

A drogozást azzal védte, hogy a videókon seggrészeg volt, nem tudta, hogy mit csinál, és amúgy is alkoholproblémai vannak. A botrány kirobbanása óta többször úgy állt a nyilvánossága elé, tartott sajtótájékoztatót, vett részt a torontói közgyűlés ülésein, hogy valószínűleg előtte beszedett valamit. Így lökte fel egy kollégáját az ülés közben. Így tartott sajtótájékoztatót arról, hogy azért nem zaklathatta kolléganőjét azzal, hogy szívesen kinyalná, mert boldog házasságban él, és otthon is van bőven mit nyalnia.

Rob Ford nem mondott le, támogatottsága a történtek után sem csökkent a városban.

Részeg volt a sajtótájékoztatón - Lemondott

shoichi_nakagawa_2009_02_17

Shōichi Nakagawa japán pénzügyminiszter nagy ivó hírében állt. Aztán 2009-ben Rómában a G8 konferencián, miután 100 milliárd dolláros hitelmegállapodást írt alá az IMF-fel (mármint Japán adott a szervezetnek ennyi pénzt) tartott egy nagy sajtótájékoztatót. Nem kellett volna. Olyan részeg volt, hogy beszélni is alig bírt. Három nappal később lemondott. Azt mondta, hogy beteg volt, erős gyógyszereket kellett szednie, ezért tűnt úgy, hogy be van rúgva.

Szexpartik szervezése, szex egy kiskorú prostituálttal, hivatali hatalommal való visszaélés - Maradt

silvio-berlusconi-humps-meter-maid_o_408856

Silvio Berlusconi 2011-es távozása óriási csalódás volt. Egyrészt, mert sokkal ritkábban szerepel azóta, másrészt meg mert az olasz gazdasági problémák miatt hagyta ott a miniszterelnöki széket, és nem az elképesztő botrányok miatt, amikben naponta szerepelt.

Bunga-bunga szexpartikat szervezett nyaralójában befolyásos üzletembereknek és politikusoknak luxus prostituáltakkal. Ő maga is lefeküdt az örömlányokkal, köztük egy olyannal is, aki akkor még nem múlt el 18 éves. Ezt a lányt később kihozta a rendőrségről, amikor lopásért bevitték. És most a komolyabb, de kevésbé színes gazdasági bűncselekményekről, és az adócsalási ügyekről nem is beszélünk.

2013-ban indult a miniszterelnökségért, pártja a szavazatok 30 százalékát kapta. Még visszatérhet!

Nemi erőszak - Lemondott

dominique-strauss-kahn-free

Az IMF volt vezetőjét és francia szocialista politikust, Dominique Strauss-Kahnt 2011 májusában vádolta meg a New York-i Sofitel hotel egyik takarítónője azzal, hogy megerőszakolta. A francia azt állította, hogy a nő is benne volt a szexben, és nem történt erőszak. Ezzel együtt letartóztatása után négy nappal lemondott. A nyomozás során kiderült, hogy a 32 éves takarítónő többször is hazudott a nyomozóknak, ráadásul még a feljelentés előtt egy rokonával arról beszélt telefonon, hogy hogyan lehetne minél több pénzt lehúzni a bankvezetőről.

Pedofília - Maradt

mitterand

Frédéric Mitterrandnak még 2005-ben jelent meg a "Rossz élet" című önéletrajzi könyve, de ez akkor nem nagyon érdekelt senkit. Az írás sokkal felkapottabb lett 2009 őszén, nem sokkal Mitterrand miniszteri kinevezése után.

Akkor ugyanis egy interjúban megvédte Roman Polanski kislányerőszakoló filmrendezőt. Politikai ellenfelei "újra átolvasták" a könyvét, különösen azt a részt, amiben thaiföldi útjairól ír. Ilyeneket, hogy

"szokásommá vált, hogy kisfiúkkal játszadozzak."

Elég nagy botrány lett. Mitterrand megmagyarázta a dolgot. Egyáltalán nem szexturistaként utazott Bangkokba, és mikor kisfiút írt, akkor úgy értette, hogy nála fiatalabb, de 18 éven felüli férfi. A játszadozás az tényleg szex volt, de a résztvevők beleegyezésével. Azt mondta, hogy hiba volt, amit tett, de nem sértett törvényt. Még három évig hivatalban maradt.

Plágium - Lemondott

pali
Talán nem kell részletezni. Egyébként ő az egyetlen magyar politikus, aki felverekedte magát a Wikipédia nagy lemondásai listájára.

A választók félrevezetése és hazudozás - Maradt

tánc
Ezt sem. Reggel, éjjel, meg este. Bizalmi szavazás volt a Parlamentben, de az MSZP és az SZDSZ tovább támogatták az akkori miniszterelnököt.

Mert az ország békefenntartói nem tettek eleget kötelességüknek 7 évvel korábban - Lemondott

wimkok
2002-ben azért mondott le a holland Wim Kok miniszterelnök és teljes kormánya, mert egy jelentés szerint 7 évvel korábban, 1995-ben a holland békefenntartók nem tettek eleget, hogy megakadályozzák a mészárlást Szrebrenicában, ahol a szerb hadsereg és paramilitáris alakulatok 8000 bosnyákot öltek meg.

Az igazságszolgáltatás akadályozása - Maradt

clintonjump

Bill Clinton amerikai elnök ellen az amerikai képviselőház indított alkotmányos vádeljárást (impeachment), mert hazudott a Monica Lewinsky folytatott viszonyáról. Az elnök ugye azt mondta, hogy nem volt szexuális viszonya a gyakornokkal. Aztán kiderült hogy volt. Clinton azzal védekezett, hogy ő a szex alatt a közösülést értette, ami nem történ (vagy legalább is nem lehet bizonyítani), csak orális szex volt, amiről ő nem gondolta, hogy releváns az ügyben.

A képviselőházban Clintont felmentették, az ellene folyó eljárás miatt népszerűsége nőtt.

Egy bevásárlóközpont összeomlása - Lemondott

lett

Múlt csütörtökön beomlott egy bevásárlóközpont teteje Rigában, eddig összesen 54 ember halt meg a balesetben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tragédiát mi okozta, de a héten az ügy miatt lemondott Valdis Dombrovskis miniszterelnök és teljes kormánya.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.