Miért nem jó a kormánynak az 5,5 milliméteres lyuk?

POLITIKA
2013 december 02., 09:10
comments 7

stapler

December 9-én bontják a kormányzati irodaszertenderre beérkezett pályázatokat. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság pályázatán három éves keretszerződést ajánlanak nettó 4,5 milliárd forint értékben. A pályázaton, ki tudja miért, csak olyan cégek indulhattak, melyek legalább évi egymilliárdos forgalmat bonyolítanak irodaszerből.

Ezzel egyrészt több magyar kis- és közepes vállalkozást kizártak a versenyből. Másrészt a következő három évre kötik a szerződést, tehát az új kormány is ezeket az eszközöket kell, hogy megvásárolja, ezen az áron. De vannak ezen kívül is érdekességek.

Szanyi Tibor, az MSZP képviselője a Facebook-oldalán is közzétette nyílt interpellációját, amiben szemezgetett a pályázni szándékozók kérdéseiből, amit a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak tettek fel a pályázattal kapcsolatban. Érdekelte őket, hogy:

  • Tényleg csak olyan, dél-korei elektromos fűzőgéppel lehet csak pályázni, amelynek elektromos kapocsfogyásjelzője van?
  • Miért nem jó a magyar szabvány szerinti, 5,5 milliméteres lyukátmérőjű mechanikus lyukasztógép?
  • Mi a baj a standard méretű kockatömbbel, miért kell egyedi méretben beszerezni?
  • Miért csak az elforgatható nyomógombbal adagolható radír jó?

Szanyi szerint ezekre a kérdésekre a pályázni vágyók rendre azt a választ kapták, hogy az "ajánlatkérő az ajánlati dokumentáció műszaki leírásában foglaltaknak megfelelően kér ajánlatot". Vagyis azért, mert.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.