Jön, jön, jön: a Hungarikum Gála!!!

KULTÚRA
2013 december 03., 14:24

Először nyújtják majd át kedden a hungarikumoknak járó elismeréseket, a Budapesti Operettszínházban.

Úristen! Mit csináljak, ha nem tudok elmenni?

Nyugi van. A gáláról a közmédia összefoglalót készít, amit a Duna és a Duna World vetít karácsonykor. (Ilyen ünnep még nem volt, de már nem is lesz!)

A magyarság nemzeti értékeit ünnepli a Hungarikum Gála – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke. Legutóbb a gyulai kolbász, a szikvíz, a magyar operett, a Kassai-féle lovasíjász módszer és Puskás Ferenc életműve került fel a 24 hungarikumot tartalmazó listára.

oporett-fekvo

A gála figyelemfelhívó, a magyarság önbecsülését erősítő pillanat lesz.

Fazekas szerint az elismerés odaítélésekor a hagyomány és a műveltség egészét vizsgálja a bizottság azon előterjesztéseknél, amik a magyarság értékeinek megőrzőitől, egyesületektől származnak. A Hungarikum Bizottság elé azok az értékek kerülnek, amik túllépik a települési és megyei, valamint külhoni értéktárak kereteit, és bekerültek a magyar értéktárba.

Az MTVA vezérigazgatója azt mondta, a díjátadó gála felvétele valamennyi ember számára fontos lehet.

Mit csináljon, aki karácsonykor is lemarad róla? :-(

Megint csak nyugi van: nemcsak egy adás lesz. A Duna csatornákon december 23-án és 26-án több alkalommal is láthatják a nézők a gáláról készített egyórás összefoglalót, ami „így eljut az egész Kárpát-medencébe és akár a tengerentúlra is”.

A rendezvényen többek között Kodály Zoltán Háry Jánosának, Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeinek részletei csendülnek fel. Fellépnek a Budapesti Operettszínház művészei (köztük Oszvald Marika és Dolhai Attila is), a Honvéd Együttes, az erdélyi Szellő Együttes és Pál István Szalonna. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.