operettszínház

Orbán János Dénes 400 milliós hátraarca: miután feljelentést tettek a kifizetései ügyében, visszacsinálna mindent

„A közérdek mellett nekem a legnagyobb érdekem, hogy tisztázzam ezt az ügyet és a becsületemet.”

Haász János
belföld

Tarr Zoltán szerint visszaszereztek 1,3 milliárd forintot, amit Orbán János Dénes műveiért fizettek volna ki közpénzből

Már a 400 milliós tételre is azt mondták a szakmában, hogy felfoghatatlan. De a minisztréiumban találtak valamit, amiről eddig nem tudtunk.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán János Dénes több közpénzt kapott a librettóiért, mint az összes budapesti független színház egy év alatt

A Színházi Kritikusok Céhe arra kéri a kormányt, hogy indítson vizsgálatot. A Szépírók Társaságának elnöke szerint Európában is példátlan, ami történt.1

Urfi Péter
színház

A nagy közpénzköltő

Orbán János Dénes piti pénzhamisítóból lett a legjobban fizetett magyar szerző és az állami irodalmi támogatások elosztója. Hogyan működhetett így ez a rendszer, és ki viszi el a balhét?

Urfi Péter
vélemény

„Taka van” – üzent a színész MÁZS, aki szerint több kollégáját is megfenyegette az Operettszínház vezetője

Mészáros Árpád Zsolt egy Facebook-posztban írt arról, hogy most „talán vége lesz a felesleges rongyrázásnak”.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Négy vádlottja van a Jókai utcai házomlás ügyének

Az építtető cég vezetőjére, a generálkivitelezőre, a statikus tervezőre és a felelős műszaki vezetőre szabadságvesztést kértek.

Kaufmann Balázs
bűnügy

„Mészáros Lőrinc Úr a kullancsozást nem is vette magára”

Reagált a leggazdagabb magyar cége Hadházyra. Szerintük ne kritizáljon az, „aki az adófizetők pénzéből kunyerálja össze a saját sok milliós büntetéseinek kifizetését”. És még egy 2005-ös gyerekbántalmazási ügyet is előrángattak a képviselővel kapcsolatban.

Kaufmann Balázs
belföld

Konszolidálódik a NER? Várkonyi Andrea csupán négymilliós szettben ment el az Operettszínház bemutatójára

Hol van ez Rogán Barbara több tízmilliós táskájához képest?

Kaufmann Balázs
belföld

Gaslighting főműsoridőben: Kerényi Miklós Gábor az ATV-ben magyarázza ki magát a zaklatásos vádakból

„Az inkvizícióban volt olyan utoljára, hogy valakinek azt kell bizonyítania, nem bűnös.” Kerényi Miklós Gábor levonta a #Metoo tanulságait 5 év után Rónai Egon műsorában.

Solti Hanna
Média

Megműtötték a Jókai utcai házomlásban életveszélyesen megsérült balerina gerincét

Az Operettszínház tájékoztatása szerint táncművészük szervezete "reménykeltően jól reagált" a beavatkozásra.

Király András
Budapest

A Budapesti Operettszínház egyik táncosa is megsérült a terézvárosi tetőomlásban

Most kórházban van.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa

Oszvald Marika nem, ismétlem, NEM hagyja abba a cigánykerekezést

Alattomos álhír, felháborító fake news: amíg az operettsztár mozdulni tud, addig pörög a kerék is.

Kiss Imola
bulvár

Emmi: Az Operettszínház kellő gondossággal járt el a szexuális zaklatási vád kivizsgálásakor

Mondjuk a bejelentést tevő munkatársat nem kérdezték meg.

Urfi Péter
színház

A társulat tizede sem támogatta, mégis Kiss B. Attilát nevezte ki Kásler az Operettszínház élére

Mindennek helyt kíván adni, "olyan műfajnak is, amely még nem körvonalazódott, még nem született meg, megrendeljük, létrehozzuk"

Botos Tamás
KULTÚRA

Új igazgatót választ az Operettszínház, a bizottság mást ajánl a miniszter figyelmébe, mint akit a társulat támogat

A bíráló bizottság Kiss B. Attilát látná szívesen a színház élén, pedig a társulat alig több mint 9 százaléka támogatja. Kerényi Miklós Gábor még a szavazás előtt visszavonta pályázatát.

Boros Juli
POLITIKA