Megvizsgáltuk, hogy egy EVA-s, egy kis-, és egy középvállalkozás esetén hogyan viszonyul a tranzakciós illeték, és a teljes banki költség egymáshoz. Ismétlésképpen: készpénzfelvétel esetén 0,6%, egyéb pénzmozgás tekintetében pedig 0,3% a felszámított illeték, utóbbi esetben 6 000 Ft-os maximum korláttal.
Az egyes vállalkozások méretéhez igazítva vettük alapul az éves árbevétel összegét, és ehhez igazodva az átlagosnak tekinthető havi tranzakciókat. Alábbi táblázatunk szemlélteti, hogy az 5 legjobb számlacsomag átlagos havi költségén belül a nagyobb méretű, és ennek következtében több forgalmat bonyolító középvállalkozásnál 73% a tranzakciós illeték aránya. Kisebb társuknál, a kisvállalkozásoknál ez az érték 62%, míg egy EVA-s vállalkozás esetén 98%!
A megfelelő számla kiválasztása egy vállalkozás esetében is ugyanolyan fontos, mint egy lakossági ügyfélnél. Egy régebben jónak tűnő csomagnál is bekövetkezhetett olyan változás, amellyel már jelentős veszteségeket könyvelhetünk el. Összehasonlítottuk az 5 legjobb bankszámla éves átlagos költségét, valamint az 50. helyet elfoglaló bankszámla éves költségét, és igen figyelemre méltó számokat kaptunk!
Az EVA-s példánál évente több mint 235 ezer forintot, a kisvállalkozásnál 249 ezer forintot, míg a középvállalkozásnál több mint 555 ezer forintot lehet spórolni egy jól irányzott bankszámlaváltással. Ez az árbevétel 0,5%-1,0%-át kitevő összeg! Ha azt feltételezzük, hogy az árbevétel 10%-ával egyenlő a cég adózott profitja, akkor ez egyet jelent azzal, hogy akár 5-10%-kal növelhető a banki költségek optimalizálásán keresztül az éves profit!
Ha szeretnéd megvizsgálni, hogy a céged számára melyik bankszámla lehet az optimális, használd az alábbi kalkulátort:
A Duna-Tisza közi Homokhátság közepén megkezdett árasztás iskolapéldája a kisléptékű vízmegtartásnak, amely helyi szinten próbálja helyre billenteni az Alföld és Magyarország durván negatív vízmérlegét.
Nagy Elek elődje szolgálati luxusautóját és önkényes vezetési stílusát is kritizálta.
Éves szinten 12 százalékkal nőttek az ingatlanárak tavaly a fővárosban. Sokan nem tudnak már ezzel a drágulással lépést tartani.
A pénzügyek szakértőjeként azon dolgozunk, hogy rengeteg időt és pénzt spórolhass tanácsainkkal. Megmutatjuk, hogyan választhatsz a legjobb ajánlatok közül, segítünk az összehasonlításban és végigkísérünk egészen a szerződéskötésig, ráadásul ingyenesen. Tartalmainkkal, híreinkkel közérthető, naprakész tudást és objektív rálátást biztosítunk a legtöbb bank termékére.