Első fokon pert veszített Gyurcsány az Elment az öszöd című film rendezőjével szemben

KULTÚRA
2013 december 12., 19:24
comments 2

Gyurcsány Ferenc személyiségi jogai megsértése miatt perelte be az Elment az öszöd című film rendezőjét, Dézsy Zoltánt. És első fokon veszített. Gyurcsány egymillió forint nem vagyoni kártérítésre tartott volna igényt, ehelyett most a 69 ezres perköltséget kell megfizetnie.

A mai tárgyalásról a rendező írt az MTI-nek. Dézsy beszámolója szerint Gyurcsány is megjelent a tárgyaláson, a rendező pedig magát védte. A tárgyalás elején indítványozta is, hogy vizsgáltassák meg a volt miniszterelnököt ideg-elmeorvosi igazságügyi szakértővel, annak megállapítására, fennáll-e cselekvőképességét kizáró ok, illetve hogy rászorul-e gondnok felügyeletére. A bíróság ezt Dézsy elmondása szerint nem látta indokoltnak.

Gyurcsány ügyvédje, Czeglédy Csaba az M1 Híradójának azt mondta, hogy a bíróság azzal indokolta döntését, hogy belefér a művészi, alkotói szabadságba, ha egy közszereplőt bilincsben mutatnak.

Czeglédy azt is elmondta, hogy ezzel a döntéssel nem ért egyet, ezért fellebbeznek. (MTI)

Idén májusban mutatták be azt a filmet, ami a 2006-os események újraértelmezését adta. Az év legbizarrabb, természetesen állami támogatásból is készül magyar filmje szerencsére teljes egészében megtekinthető az interneten is:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.