• Kell az országnak a jeges víz és minden, ami alatta van.
• Öt másik ország is pályázik, Oroszország a legkomolyabb.
• Kanadának nincs sok ideje, hogy tudományosan bizonyítsa, övé a terület.

Kanada a héten bejelentette, hogy egy folyamatban lévő tudományos vizsgálatra hivatkozva szeretné az ENSZ-nek benyújtani az igényét az Északi-sarkra. (Egyébként több hasonló vizsgálatot is lefolytattak már, hogy alátámaszthassák a követelésüket.)

Az ország úgy terjesztené ki a tengeri határait, hogy az Északi-sarkot és annak minden gazdagságát is magába foglalja. Már most is Kanadát illeti minden természeti kincs a szárazföldi határaitól 200 tengeri mérföldön belül. Hogy ennél is messzebb mehessenek az erőforrásokért, be kell bizonyítaniuk, hogy a kontinentális talapzat túlnyúlik ezen a 200 tengeri mérföldön.

Orosz veszély

1999-ig az Északi-sark és az Arktisz nemzetközi területként volt nyilvántartva, de mióta a sarki jég lassan elkezdett visszahúzódni, többen bejelentették az igényüket a vízterületekre és a tengerfenékre: Kanadán kívül még Oroszország, Norvégia, Izland, Dánia és Amerika.

Először 2001-ben az oroszok akarták a Lomonoszov-hátságot, mivel szerintük az földrajzilag Szibériához tartozik. Ezt 2004-ben megvétózta Norvégia, Kanada, az USA és Dánia. Az Északi-sarkponthoz legközelebbi szárazföld Grönland, ami Dániáé, és a dánok a Lomonoszov-hátságot Grönland vízalatti folytatásaként értelmezik. Az USA Alaszkán keresztül szeretne egy darabot az Északi-sarkból, Izland és Norvégia pedig önmagukért beszélnek.

Eddig viszont még senki sem ment oda, hogy megpróbálja birtokba venni az Északi-sarkot. Kivéve persze az oroszok egy gyenge kísérletét (az ő bizonyítékaikat 2002-ben már elvetették). 2007-ben az Északi-sark alatt 4000 méterrel kitűzték a zászlót az óceán fenekére, de ezt senki sem vette komolyan, még Kanada sem, aminek a külügyminisztere azt mondta:

„Ez nem a 15. század. Nem mászkálhatsz össze-vissza zászlókat leszúrva, és kijelentve, hogy »Követeljük ezt a földet!«”

Most 50 ország tart igényt a világ vizein különböző területekért, például a Falkland-szigeteknél, a Kelet-kínai-tengeren és az Indiai-óceánon.

Mit akar Kanada?

Két ok lehet arra, hogy mit keresne Kanada északon.

Az egyik, hogy az uralkodó elmélet szerint a sarkpontnál az óceánfenék alatt olaj és gáz van. Bár a 18 millió négyzetmérföldes régió nagyrészt felderítetlen, úgy gondolják, hogy a világ földgáz- és kőolajtartalékának negyede lehet ott, ami eddig kiaknázatlan maradt. Bár a régió a mozgó jégtáblák, a fagy és a szélsőséges időjárási körülmények miatt csak veszélyesen, és nehezen fúrható, a kormányok úgy kalkulálnak, hogy a profit megérné a kockázatot, és eddig senki sem mondott le az igényéről.

A másik elmélet szerint valójában nem is az olaj az, ami Kanadát hajtja, hanem az, hogy Stephen Harper kanadai miniszterelnök egyszerűen nem hagyhatja, hogy az orosz szerezzék meg a területet. Még az is lehet, hogy tudományosan nem tudják alátámasztani a követelésüket, Harper mégis tartja a pozícióját az oroszokkal szemben.

Az utolsó roham

Az öt ország között akadnak alkalmi összefogások: kanadai és dán tudósok például közösen igyekeznek bebizonyítani, hogy a Lomonoszov-hátság, amire az oroszok hivatkoznak, nem Szibéria, hanem Kanada vagy Grönlandon keresztül Dánia malmára hajtaná a vizet.

Kanadának most lehet utoljára esélye arra, hogy valaha birtokba vegye a területet, mivel 10 éve, 2003-ban ratifikálta az ENSZ-egyezményt. És az aláírás után egy-egy országnak pont egy évtizede van arra, hogy tudományosan bizonyítsa, hogy a határától 200 tengeri mérföldnél is messzebb mehet a nyersanyagokért. (Dánia csak 2004-ben ratifikálta az 1982-ben véglegesített ENSZ-egyezményt, Amerika pedig még meg se tette ezt.)

A bizonyítékok megtalálásához viszont hosszú, veszélyes és költséges mélyvízi kutatásokra van szükség. A kanadai kormánynak eddig kb. 200 millió dollárjába került a kutatás, amibe beleszámít a több tucat tudóscsapat jégtörőkkel és helikopterekkel való utaztatása és a jeges vizek mélyén adatokat gyűjtő pilóta nélküli tengeralattjárók használata is.

Több kutatást közösen végeznek az amerikaiakkal, ami miatt furcsa eset állhat elő: senki sem tudja, hogy ha köztük nézeteltérés támadna az Északi-sark fennhatóságát illetően, akkor melyiküknek lenne igaza, tekintve, hogy az Egyesült Államok nem írta alá az ENSZ-egyezményt.

Addig, amíg befejezik a kutatást, benyújtja Kanada, elbírálja az ENSZ, és esetleg jogosnak tartja a kanadai követelést, évtizedek fognak eltelni, úgyhogy a Mikulás otthona biztonságban van az olajfúróktól.

Nem mintha Stephen Harper és Vlagyimir Putyin egy súlycsoportba tartoznának: a területi igénnyel mindketten az észak erős emberét próbálják megformálni, de mindenki tudja, hogy katonailag és politikailag melyikük az úr.

(The Wire, The Verge, Economist)