26,5 millió forint jutott Ákosnak az MTVA-tól

ZENE
2013 december 18., 13:23
comments 8

Az Átlátszó közérdekű adatigénylésben kérte ki az MTVA-tól a Kovács Ákos dalszerzővel kötött szerződéseket.

Ami ezekből kiderül:

  • Ákos 12 millió forint értékben írt zenét 2012-ben az MTV Zrt. és a DTV Zrt. részére. Ez 119 zenei anyag megírását jelentette, ami a tévécsatornák arculati elemeihez illeszkedtek. Erre a munkára Ákos cége, a Fehér Sólyom Bt. szerződött.
  • Szintén 2012-ben, a Szigeten megtartott Ákos-koncert felvételének levetítéséért is kapott a dalszerző pénzt, nettó egymillió forintot.
  • Egy évvel korábban hasonlóan jártak el A Katona imája című koncertfilm vetítésekor is, Ákos akkor nettó 1,4 millió forintot kapott.
  • A harmadik most előkerült szerződés szintén koncertfelvételről szól, a 2011-es Aréna-beli Ákos-koncert hangfelvételéért 100 ezer forintot fizetett mindössze a közmédia.
  • Korábban derült ki az, hogy Ákos 12 milliót kapott a közrádió hangszingáljainak megkomponálásáért is. Az összeget nagyon nehezen közölte az MTVA, az Átlátszónak bíróságra kellett érte mennie.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.