• 2013 egyik legmeghatározóbb slágerét egy 17 éves új-zélandi lány írta.
• Akkor, amikor még 15 éves volt.
• Ella Yelich-O’Connor, vagyis Lorde elsöprő sikere a mainstream popban egyszerre nagyon váratlan, és teljesen logikus fejlemény.
• A Royals lenne az új Smells Like Teen Spirit?

Lorde eleinte egynek tűnt az énekesnők közül, akikkel tele van a Sundcloud és a Youtube. Elragadó hang, fülbemászó dalok, jellegzetesen kétezertizes-évkbeli zenei világ, amiben már nem igazán különíthető el mainstream és underground, pop, rock, és elektronika, inkább mindebből áll össze szervesen valami egész.

Csak ezek alapján nem érthetnénk meg, mitől lett a Royals az év egyik legnagyobb dobása. Lorde ugyanis főleg a szövegeivel rázta meg a popvilágot, ami elég ritkán sikerült bárkinek az utóbbi időben.

Csak álldogálunk a megállóban

"Ami igazán megfogott a mai slágerszövegekben, az a nevetséges, felfoghatatlan és elérhetetlen gazdagság, amely végigkíséri őket. Lana Del Rey folyton a legelitebb nyaralókörnyékről énekel, vagy arról, hogy Bugatti Veyront vezet,

miközben mi a barátainkkal azon aggódunk, hogyan jutunk haza a házibuliból, mert nincs pénzünk taxira"

- mondja Lorde (fordítás innen) és éppen ez érezhető számain, mindenek előtt a szállodai szobákat szétverő, gyémántokkal pózoló sztároknak beszóló Royals-en.

"Sokan azt hiszik, hogy a tizenévesek úgy élnek, mint a Skinsben, pedig nagyrészt csak játszadozunk egy öngyújtóval, vagy várakozunk valami lerobbant megállóban"

- írja a dalhoz fűzött magyarázatban a Youtube-on. Csoda, ha azonnal hallgatók millióiban fogott meg valamit az énekes, aki már a nevében is az arisztokratikus manírokat gúnyolja?

"A popzenének nem kell szükségszerűen butának lennie, mint ahogy az alternatív zenének sem unalmasnak. Simán összekeverheted a kettőt, és csinálhatsz valami menőt"

- mondta az MTV-nek.

Nem született sztárnak

Mindezt ráadásul tényleg hitelesen tudja képviselni. Szemben például a gyerekkora óta Disney-intézményként működő Miley Cyrus-szal, Lorde középosztálybeli családból származik Új-Zélandon, és nagyból átlagos körülmények között nőtt fel.

“Imádtam az iskolát gyerekkoromban. Mindig nagyon komolyan vettem. Őrült perfekcionista vagyok, ezért nagyon fontos nekem, hogy minden, amit kiadok a kezemből, a lehető legjobb legyen, amire képes vagyok." Ennek például az lett az eredménye, hogy nyert iskolai szavalóversenyt, de még irodalmi kvíz-világversenyen is volt 2009-ben Johannesburgban, ahol második lett.

Énekesnőként egy iskolai tehetségkutatón fedezték fel. Le is szerződtették a Universalhoz, és innen akár folytatódhatott volna a gyereksztárok szokásos története. De nem ez történt.

Justin Biebertől a már idézett Miley Cyrusig példák sora mutatja meg, hogy ha a zeneipar elkezd tolni egy gyereket, akkor előbb-utóbb ki lehet préselni belőle egy-két slágert. Lesznek bukások is bőven, de ha van elég pénz, működni fog a dolog. Lorde viszont elérte, hogy mindenben az ő szava érvényesüljön. Ebben is maximalista volt. A Royalst hosszan tökéletesítette, míg elő mert állni vele.

Smells Like Royals

A szám berobbanásának legérdekesebb magyarázatát Ann Powers írta meg az NPR-en. Szerinte ez a dal a mai Smells Like Teen Spirit, Lorde pedig a Nirvana.

Olvasóink jelentős része most biztosan felháborodik. Már hegyezi a kommentet arról, hogy mégis hogy lehet tingli-tangli tinipopzenét a valóban vad és elementárisan felforgató igazi lázadáshoz hasonlítani. Forr benne a rockerbüszkeség. Pedig most jön csak a java.

A legfontosabb párhuzam, hogy mindkét produkció berobbantott valamit az abszolút mainstream kultúrában, viszont mindkét esetben fontos előzményei voltak ennek mainstream és underground határán.

Amikor a Nevermind 1991-ben berúgta az MTV képernyőjét, valami olyasmi tört be minden tini hálószobájába, ami jó ideje érlelődött. Erről szólt az amerikai indierock hőskora a nyolcvanas években: az olyan zenekarok munkássága, mint a Minutemen, a Hüsker Dü, vagy a Replacements előkészítette a terepet a műfaj sikeréhez, mégha nekik maguknak különféle okok miatt nem is jöhetett össze (erről ezt a háromrészes cikksorozatot ajánlom).

A Nirvana aztán az ő hátukon sétált be a tömegkultúra kapuján. Hasonló a helyzet Lorde esetében. Robyn, Grimes, a Tune-Yards, vagy éppen Lana del Rey és Sky Ferreira mind döngették a kaput az elmúlt években, de az egyiküknek sem sikerült úgy, mint neki.

Átvették a vezetést

A Nirvana és Lorde is a kor meghatározó alakját taszították le a trónról. 1991-ben Michael Jacksont söpörték le a slágerlisták éléről, Lorde pedig Miley Cyrust (amiért meg is kapta a Miley-rajongóktól, hogy meg akarják ölni őt). Szeptemberben ő lett az első új-zélandi valaha, akinek dala első helyig jutott a Billboard-listán.

És végül ott a hasonlóság a két sláger között.  Ahogy a Smells Like Teen Spirit egy frusztrált nemzedék harci indulója lett, olyan forradalmi a maga nemében a popklisékkel szembeforduló Royals, ahogy kimondja azt, a hallgatók nagy részének fogalmuk sincs arról, ami a popslágerekben történik. A Smells Like Teen Spirit megváltoztatta azt, amit a világ a rockslágerekről gondolt. A Royals megmutatta, hogy még a leginkább rádióbarát popnak sem kell butának lennie. A Nirvana dala radikálisabb volt, egyszerűbb üzenettel. Lorde nem olyan heves, de összetettebb dolgokról beszél.

(Adódik persze, hogy mivel utóbbiban kulcsszerepe van a szövegnek, a hatása igazán csak ott érvényesülhet, ahol értik ezt, szemben a Smells Like Teen Spirittel, amiben ugyan szintén fontos, de az energia nyelvi korlátoktól függetlenül univerzálisan átjön.)

A legviccesebb fejlemény az volt, amikor rasszizmussal vádolták meg, mert a Royals részben a fekete hiphopsztárok manírjait gúnyolja ki. Ez ugyan teljes tévedés, és maga Lorde is azt mondja, eszébe sem volt semmi ilyesmi, amikor 15 évesen megírta a számot, de utólag azt mondja, megérti, miért gondolták ezt néhányan, de ő nem akarja kommentálni.

Lorde eleinte nem is nagyon mutatkozott nyilvánosan. A Royals már rég világsláger volt, amikor sokan még nem is tudták, hogy néz ki valójában. Ebből aztán engedett valamennyit, és nem rejtőzködik teljesen, de ha megnézzük például Facebook-oldalát, egyből látszik, hogy stílusa nagyon messze van a minden pillanatukat megosztó tinik világától.

Annál szívesebben szólt be a mai pop jónéhány csillagának. Amikor felmerült, hogy David Guetta feldolgozná egy számát, azt mondta

Fúj, ő undorító.

Nem tartja egészségnek, amit Taylor Swift, vagy Lana del Rey üzennek a lányoknak. Előbbit azért nem, mert mindig tökéletesnek és elérhetetlennek mutatja magát, “ami semmi jót nem vált ki a fiatal lányokból”, utóbbit pedig azért, mert állandóan olyasmiről énekel, hogy semmit sem érek nélküled, és szerinte ez sincs jó hatással a lányokra.

Twerk? Ugyan már

Azt mondta, sohasem rázná úgy a seggét, mint Miley (igaz, megérti őt, mert ha egész életét eddig Disney-szereplőként töltötte, akkor jár neki a szórakozás).

“Mindenki jobban akar sokkolni, mint mások, ennek előbb-utóbb az lesz a vége, hogy emberek fognak dugni a színpadon a Grammy-átadón.”

Szereti viszont például Kanye Westet és Beyoncét is. És utólag bocsánatot kért Taylor Swifttől is, és azt monda, ő maga soha nem lesz olyan minta rajongói számára, mint Swift.

Azoknak énekel, akiknek senki más

Lorde okosan és teljesen természetesen hozta be a szociális kérdéseket a popba. Éppen ezért fontos, hogyan folytatódik a története. Eddig valóban többé-kevésbé átlagos középosztálybeli lány volt, aki hitelesen tudott énekelni minderről. Az élete viszont most már változóban van. Innen kétfelé ágazhat az út, és mindkét lehetőségnek van jó és rossz megoldása.

Ha továbbra is viszonylag hétköznapi életet él, akkor nem feltétlenül kell, hogy dalai értelme megváltozzon.

Ha viszont elragadja a csillogás, és olyan életet fog élni, amit eddig kritizált, még abból is kijöhet jól, ha erről is őszintén beszél majd. Vannak jó példák a poptörténelemben arra, hogyan reflektálhat valaki hitelesen a saját sikerére. A legrosszabb változat persze az lenne, ha úgy pezsgőzne néhány hónap múlva mondjuk Rebecca Blackkel, hogy közben úgy csinálna, mintha minden a régiben maradt volna.

Ez még a jövő. 2013 viszont a Quartot idézve lány éve volt, aki azoknak és azokról énekel, akikről más nem szokott.

Felső kép: Kevin Winter, Getty Images