Tényleg lesz Orbánnak és Kerényinek Magyar Krónikája

2014 január 6., hétfő 8:58
81

 „Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezoőbiztost, idős muűvészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom.”

Többek között ez szerepel abban a levélben, amit Kerényi Imre kormánymegbízott és Bencsik Gábor, a Demokrata kiadóigazgatója küldött azoknak a reménybeli szerzőknek, akiket a Magyar Krónika című folyóirathoz szeretnének csábítani.

A folyóirat tervéről először a cink.hu számolt be. A levél valódiságát sokan nem hitték el elsőre, tele van kétkedő posztokkal az internet. Utánajártunk: a levél valódi.

A felkért szerzők közül beszéltem Balogh Ákos Gergellyel, a mandiner.hu főszerkesztőjével. Ő szintén megkapta a levelet, de köszönettel visszautasította a lehetőséget. Szintén beszéltem Kerényi Imrével, aki délutánra ígért hosszabb nyilatkozatot a Magyar Krónika indításáról.

A lap hitvallásáról többet között ezt lehet tudni:

Híveink sorvezetőre vágynak. Követendoő mintára. Szerzoőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is.

A lap alakuló értekezletét Orbán Viktor miniszterelnök január 9-én személyesen tartja. Havi tízezer példányt terveznek a nyomtatni nagyalakú, jó minőségben készülő újságból, és a legtöbb példányt ingyen kapják meg iskolák és intézmények. Orbán Viktor maga is ír majd az új lapba.

Ilyesmi lesz:

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. (…) Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. (...) A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. (…) A Magyar Krónika a centrális politikai eroőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

A lap jelszava ez lesz:

Keresd a jót!

Fotókat is várnak, akár mobilról készült felvételeket is:

Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.

Magyar Krónika néven egyébként 2000 óta már létezik újság, Montreálban készül és a kanadai magyaroknak szól.

Friss! A cink.hu megjelentette a lap szerzői közé hívottak listáját!

 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt