Vágó Gábor kilép az LMP-ből és nem indul a választásokon

A képviselő a VS.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy nem indul a következő választásokon. Elmondása szerint LMP országos választmánya nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az országos lista első harminc helyére sem. A kongresszus támogatta volna, választmány viszont nem. A 13 tagú választmányból öten mellette álltak, köztük a két társelnök is, egy tag nemmel, hárman tartózkodtak, ketten kivonultak, egy meg ott sem volt, így nem jött össze a szükséges 7 támogató szavazat.

Ez nekem igazán nem esett jól. Azt láttam, hogy ugyanaz a rövid távú önzés vezérli az LMP választmányának egyes tagjait, mint ami a teljes politikai osztályra is jellemző.

vago

Vágó elmondása szerint elege lett a kisstílű hatalmi harcokból, és LMP-ből kilép. Mandátumát nem adja vissza, a következő három hónapot a Horváth András által elkezdett NAV-botrány felgöngyölítésére szánja, bízik a vizsgálóbizottság felállításában. Politikusi jövőjét firtató kérdésre a VS.hu-nak, így válaszolt:

Igen, szeretnék továbbra is a hazámért dolgozni, de csatateret váltok.

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.