Megtartották az első egyeztetést a Déli Áramlat építésének előkészületeiről

gazdaság
2014 január 15., 18:12
comments 9

Megtartották Pécsen az első egyeztetéseket a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszainak megépítésével kapcsolatos előkészületekről. Hargitai János, a hazai beruházások koordinálását végző Baranya megyei kormánymegbízott közölte:

Orbán kedden, Putyinnal folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy Magyarország teljesíti a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésével kapcsolatos kötelezettségeit.

A kabinet kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Déli Áramlat földgázvezeték megépítését, ami érinti Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye területét.

Hargitai azt mondta, hogy szerdán Pécsen volt az első megbeszélés, amin ott volt a beruházó, a tervezésre létrejött konzorcium képviselője, a környezetvédelmi hatóság vezetői és a közreműködő szakhatóságok szakemberei meg az érintett megyék koordinátorai.

A kormánymegbízott kérte a résztvevőket, azonnal indítsák meg a különböző hatósági eljárásokat és engedélyeztetési folyamatokat, és azokat minél előbb, akár jóval a megszabott határidők előtt zárják le. Mint minden kiemelt beruházás esetében, garantálni kell a soronkívüliséget.

Hargitai közölte, hogy a beruházás nemzetgazdasági érdek, „hatására csökkenni fog Magyarország egyoldalú energiafüggősége és a várhatóan a kormány is nagyobb ráhatással lesz a földgáz fogyasztói árára”.

A közlemény szerint a Déli Áramlat földgázvezeték Oroszország és Olaszország között épül, áthalad a Fekete-tenger alatt, majd több európai országon, köztük Magyarországon is. Hazai szakaszának hossza várhatóan megközelíti a 250 kilométert, a tervezés és annak engedélyeztetésének határideje 2015 közepe. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.