Na, mit tippelnek, miért voltak ilyen komoly viharok Nagy-Britanniában?

külföld
2014 január 20., 14:59
comments 20

szupervihar

David Silvester, a UK Independece Party (UKIP) egyik vezető tisztségviselője szerint azért sújtják különösen kemény viharok a télen Nagy-Britanniát, mert David Cameron kormánya törvényesítené a melegházasságot.

Hogy ezt gondolja, az annyira nem meglepő. Silvester azért lépett ki a kormányzó konzervatív pártból, mert David Cameron támogatja a melegek egyenlő jogait.

Silvester egy népszerű érvelési hibát vétett. Meglátása szerint amióta elfogadták a melegházasságokról szóló törvényt, Nagy-Britanniát viharok dúlják.

Post hoc ergo procter hoc.

Vagyis, mert a két esemény időben egymást követi, az első a második oka. Persze Silvester nem lenne igazi őrült, ha ennyivel beérné.

"Az írás teljesen egyértelművé teszi, hogy ha egy keresztény nemzet elhagyja a hitét és a Bibliával ellentétesen, egyben a koronaeskűt megszegve cselekszik, azt természeti katasztrófák sújtkák. Mint például viharok, betegség, dögvész és háború" - mondta. És azt is, hogy mindezt annak idején meg is írta David Cameronnak, aki nem vette komolyan.

Így tehát az előző logikából adódóan újabb következtetésre jutott:

"Az ő [Cameron] hibája, hogy nemzetünk nagy részét árvizek és viharok sújtják" - mondta. De azért ebben is meglátta a jót.

"A tanulság, amit levonhatunk, hogy nincs ember, legyen bármilyen hatalmas, aki szembeszegülhetne a Mindenható Istennel és megúszhatja, mert minden, amit egy nemzet csinál, mérlegelve van Isten ítélőszéke előtt."

A UKIP nem kívánta kommentálni Silvester véleményét, mondván az "nem a párt hivatalos álláspontja". De elítélni sem akarják személyes vallási meggyőződése miatt. (Via Irish Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.