A kárpátaljai magyar szervezeteknek külföldi ügynökökként kell bejegyeztetniük magukat

külföld
2014 január 23., 17:30
comments 10

3 hónapon belül „külföldi ügynökökként” kell hivatalosan újra bejegyeztetniük magukat az ukrajnai, köztük a kárpátaljai magyar szervezeteknek az ukrán igazságügyi minisztérium csütörtökön megjelent rendelete szerint.

Az igazságügyi tárca az ukrán parlament által idén január 16-án elfogadott – a bírálók szerint a szabadságjogokat korlátozó – törvénycsomag egyik jogszabályára hivatkozva utasította a külföldi támogatást elfogadó, politikai tevékenységet is folytató társadalmi szervezeteket arra, hogy 3 hónapon belül nyújtsák be a hivatalos újrajegyeztetésükhöz szükséges okmányokat a helyileg illetékes igazságügyi hatóságokhoz. Ennek értelmében a külföldi forrásokat felhasználó szervezetek hivatalos elnevezésében szerepelnie kell a „külföldi ügynök feladatát ellátó társadalmi szervezet” megnevezésnek.

Az igazságügyi minisztérium egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az újrajegyeztetést elmulasztó szervezetek, egyesületek tevékenységét a hatóságok bírósági úton tiltják be. A törvény értelmében, ami az összes kárpátaljai magyar szervezetet közvetlenül érinti, a külföldi ügynökökként bejegyzett egyesüléseknek havonta kell beszámolniuk pénzügyeikről, tevékenységükről, vagyoni helyzetükről, személyi állományukról, terveikről.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hétfőn nyilatkozatban tiltakozott a szerinte diktatórikus ukrán törvények elfogadása és életbe léptetése ellen, amelyek egy csapásra ellehetetleníthetik valamennyi kárpátaljai magyar szervezet működését. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.