Bajnai bajai gyerekként beszélt

POLITIKA
2014 január 23., 17:23
comments 5

Bírálták a paksi atomerőmű tervezett bővítését az Együtt-PM, az MSZP és az LMP képviselői a Progresszív Gazdaságpolitika Alapítvány konferenciáján.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta, hogy a paksi erőmű új blokkjai felesleges energiát állítanának elő drágán. Ha emiatt duzzasztót kell építeni a Dunán, „bajai gyerekként hadd mondjam azt: csatlakoztam a zöld mozgalomhoz” – mondta.

Az MSZP-s Szabó Imre szerint az erőmű élettartamának meghosszabbítása szükséges, de hosszú távon korlátokhoz kell kötni az atomenergia felhasználását. Az MSZP támogatja, hogy a bővítésről népszavazás döntsön.

Schiffer András, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy „nukleáris nagykoalíció” működik, hiszen a paksi erőműbővítés előkészületei már az előző kormányzati ciklusban megtörténtek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.