https://444.hu/assets/orban_viktor_2.jpg

Orbán szerint még mindig a világ legjobbjai között van az oktatás, de magyarnak lenni rejtvény

POLITIKA
2014 január 27., 16:15
comments 46
  • A miniszterelnök okos diákoknak adott át okleveleket
  • Majd testközelből érezhette, mi az az X-Faktor
  • Ma megszületett a Jól alszik, Viktor? folytatása
photo_camera Vastagék (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Orbán Viktor ma a Parlamentben, a korona előtt állva mondott beszédet a tavalyi Nemzetközi Diákolimpián jól szereplő magyar versenyzők előtt, és kitüntette őket. (Már azokat, akik nem külföldön tanulnak, mert azok helyett a felkészítő tanárok vagy a szülők vették át az elismerést.)

Amit mondott

Orbán szerint még mindig a világ legjobbjai között vagyunk.

Az elért magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával.

Arról is beszélt, hogy minden nemzedék – „már ha hagyták” – legalább egyszer nyakába vette a világot, tanult, dolgozott, majd feltette magának a kérdést: van-e értelme hazajönni, hazahozni a kint szerzett tudást.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A miniszterelnök, aki 1989 szeptemberében Angliában tanult Soros-ösztöndíjjal, azt mondta:

„Én hazajöttem, de éppen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni.”

Orbán azért dolgozik, hogy „magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen a következő évtizedekben”, de nem úgy, mint az olajmilliárdos országoknál, ahol ingyen pénz jár. Gondolom itt nem Oroszországra, hanem valamelyik alapjövedelmet alkalmazni próbáló arab országra gondolt.

„Ez most nem kampányrendezvény”, mentegetőzött, és foglalkoztatáspolitikai eredményekről beszélt: 10 éve nem volt olyan, hogy a fiatalok és a nők foglalkoztatottsága Magyarországon nőtt volna.

Orbán szerint

ÖSSZEFOGÁS KELL!

photo_camera Itt még meg volt őrizve a parlament méltósága

De nem a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-összefogásra, hanem arra gondolt, hogy tanár, szülő és diáktárs fogjon össze. A kormányfő önbizalma egyébként kezd megjönni, szerinte ígéretes, szép jövő és felívelő időszak előtt áll Magyarország, és talán Európa is.

Az idő a változást kikényszeríti, a magyarok pedig az új utak keresésében mindig jeleskedett. A tisztelt diákokat figyelmeztette:

A „magyarnak lenni rejtvényét” minden nemzedéknek meg kell oldania.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Amit adott

A miniszterelnök még megköszönte a felkészítést a mestereknek és a mentoroknak, majd Balog Zoltán emberminiszterrel kiosztotta az elismerő okleveleket a 2013-as kémiai, fizikai, biológiai, matematikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai meg informatikai diákolimpiákon sikereket elérő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak. (Kezet fogott Pelikán Józseffel is.)

Amit kapott

Egész a végéig úgy tűnt, hogy ez egy szokásos kampány protokollrendezvény lesz, de ekkor bejött Vastag Csaba és öccse, Vastag Tamás, és elkezdett dübörögni az Őrizd az álmod, míg élsz. Az X-Faktor fivérek óriási show-t nyomtak, Csabi egy méterre Orbántól üvöltötte, hogy őrizze az álmát, ezzel utolérve Gyurcsány Ferencet, aki afelől érdeklődött fennhangon, hogy jól alszik-e a miniszterelnök.

Én aztán végképp nem gondolom azt, hogy Kövér László-i értelemben véve kellene megőrizni a parlament méltóságát, de azért kicsit féltem, nehogy a mikrofont dobáló, zászlóknak lazán tisztelgő Vastag Csaba a koronát tartalmazó vitrinről ugorjon rá a matekolimpiás arcokra és a kormányfőre stegedivolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.