Itt lehet először megtekinteni Magyarországon, ahogy a Facebook újra feltalálja az újságot

TECH
2014 február 04., 09:40
comments 22

Már tegnap reggel nagyon izgatott voltam. Folyamatosan frissítgettem az App Store-t, hátha végre megnézhetem, hogyan találja ki újra a ma tízéves Facebook az újságot. Aztán este hat fele sikerült is. Leszedtem a Papert és rájöttem, Zuckerberg úgy találta fel újra az újságot, hogy ellopta a régit. De nem csak az ötletet ám, hanem az összes tartalmat.

fotó 1

Persze most nem az a lényeg, hogy sikerül-e a Facebooknak kinyírnia a teljes sajtót, vagy az ügyesebbek azért életben maradhatnak-e. Az app ugyanis tök jó. Igazából nem újság, mert annak nem jó. Arra csináltak már sokkal jobb appokat is, mint mondjuk a Zite. De facebookozni kifejezetten jó vele.

zuck

Ez az első olyan app, ami a Facebook Creative Labs-ban készült. Ez egy olyan új részleg a cégen belül, ami a kis cégek fejlesztési környezetét próbálgatja. És tökre látszik, hogy leigazolták azt a Mike Matast, aki korábban az Iphone-on is dolgozott.

fotó 2

Az egész marha jól néz ki, tök reszponzív, minden gesztus rögtön megy. Mondjuk nem a 4s-re találták ki, mert azért egy kicsit lassú. És tudom, hogy tök fölösleges benne a legvillantósabb effekt, amivel a telefon forgatásával lehet körbenézni a képeken, de nagyon jól néz ki.

A Facebooknál gondoltak arra is, ha valakinek rossz fejek a barátai, mert a Paper nem csak a facebookos tartalmakat húzza be. Pont úgy, mint a Flipboardnál, lehet feedeket választani, mint a Headlines, a Pop Life, a Score, vagy az Enterprise. Ezek egyébként egy kicsivel okosabb kategóriák, mint a riválisok Business, Politics, stb. felosztása.

fotó 3

Azt mondjuk nem tudom, fogom-e rendszeresen használni. Szerencsére az én barátaim jó fejek, úgyhogy rendszeresen használom hírolvasásra a Facebookot. Meglátjuk, erre mennyire tud ráépülni a Paper.

Ja igen, el is felejtettem mondani, miért ez az első. Mert a magyar App Store-ban még nem elérhető az app, de az én kontóm még a legelső Iphone-ról maradt rajtam, amikor még nem is volt magyar Store. (Én is tudom, hogy valószínűleg nem én voltam a legelső magyar, aki letöltötte. De legalább az elsők között, az biztos.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.