Ezren tüntettek a paksi bővítés ellen

  • A parlament megszavazta a paksi bővítést.
  • A köztársasági elnök már alá is írta.
  • Az Együtt 2014 ezért tüntetést szervezett.

19:48 Köszönjük a figyelmet!

19:45 És a Nagy Imre-szobornál ér véget a tüntetés. Népszavazás lesz április hatodika, mondják.

nagyimre

19:43 Ellentüntető veri ki tudósítónk kezéből a telefont, közben vörös fasisztázta a résztvevőket.

19:41 Dühös ellentüntető asszony emlékezteti a résztvevőket a 2006-os rendőri atrocitásokra. A rendőrök most finoman arrébb tessékelik.

ellentuntet

19:39 További hírek János-ügyben: a Népszavazást Paksról Facebook-csoport szerint az Európai Parlamentben ez a felirat "került ki" az egyik hirdetőtáblára.

felirat

19:33 Mivel a

Ne írd alá János

szöveg ma délután elavult, valami új kellett, és mostanra született meg a megoldás

Aláírtad János
Haragszik a város

19:30 Újabb cikkajánló: Kövér László múlt héten leidiótázta a tiltakozó LMP-s képviselőket. És ki mondja most azt, hogy Kövérnek igaza van?

  • T
  • G
  • M

Persze nem úgy értve. Hanem így.

19:25 A szervezők szerint azért ilyen szerény a létszám, mert kevés volt az idő a mozgósításra. Azt mondják, tényleg bíztak abban, hogy a köztársasági elnök átgondolja a dolgokat. A közös nevező az ellenzéken belül szerintük "nem energetikai kérdés, hanem az orbáni döntési mechanizmus elleni tiltakozás".

19:21 Már Pesten vannak, a cél a Kossuth tér. Ami ugye továbbra is fel van túrva, ezért nem kifejezetten alkalmas tüntetési terület - ennyi ember talán még pont elfér. Végülis a Greenpeace-nek is sikerült néhány napja!

greenpeace_parlament_paks

19:16 Az első tendereket egyébként már ki is írták a bővítés körüli munkákra. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tárgyalásos közbeszerzést írt ki az új blokkok földtani kutatására - jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben. A nyertes feladata lesz "az új atomerőművi blokk(ok) telephelyengedélyének megszerzéséhez szükséges, kutató magfúrások alapján történő földtani kutatási vizsgálatok és program végrehajtása, azon belül általános földtani, geofizikai, geotechnikai és hidrogeológiai vizsgálatok végrehajtása, és térinformatikai adatbázis létrehozása." Március 7-ig lehet jelentkezni.

19:10 De tényleg, mit csinált volna máshogy az MSZP?

tunteteshid

Ifjú szocialisták menet közben arról beszéltek, két-három évig konzultáltak volna szakértőkkel, más ajánlatokat is bekértek volna, és nem egy ember döntött volna a bővítésről. Beszéltek Összefogás-kulisszatitkokról is: szerintük egyszerűen azért nincsenek jelen DK-sok, mert nincs ott Gyurcsány.

19:04 Viszont közben nagyjából ezren lettek. Néhányan a DK-t hiányolják, és tényleg, feltűnő a hasonló eseményeket általában elárasztó DK-s zászlók hiánya. A tüntetők a Lánchídon mennek át.

tuntetes

19:03 Egy kicsit mintha ők maguk sem hinnék el.

19:01 HOPPÁ 2!

kerek

19:00 HOPPÁ!

mem

18:57

"Nem lehet olyan bonyolult, ez csak egy atomerőmű."

Egyik kedvenc idézetem Homer Simpsontól, elég régóta szerettem volna elsütni. A tüntetés ritmusa, hogy is mondjam, most lehetőséget adott rá.

18:53 És most jöjjön mindenki kedvenc rovata

a párton belül fúrások.

Na jó, volt párton belüli. PM-esek arról beszélgetnek, hogy egykori párttársuk, Schiffer András már nem is köszön nekik. Illetve a képen szereplő fiúnak nem, a lánynak igen. Mintha csak ebből a könyvből olvasnánk egy fejezetet.

nembeszel

18:49 Elnézést, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem helyszíni tudósítónk bódult-e el, de állítólag a kép szereplői azt nyilatkozták:

MSZP-s fiatalnak lenni flash.

Ezen kívül mást nem akartak nyilatkozni. Ha ezt Simon Gábor hallhatná!

mszpflash

18:46 Egy Putyint vagy egy Kádárt akartok magatok fölé, írta ma egy Magyarországon élő orosz olvasónk, akinek kommentjét ki is emeltük. Csak eszembe jutott.

18:45

Szégyen-gyalázat, eladtad a hazádat.

Ez a sláger menet közben. Mit tudna itt gurítani Molnár Péter!

18:43

Orbán megutáltatta velem a focit, a Fradit, de még az országot is.

Dícsértessék a Jézus Krisztus, visszatér még a kommunizmus

- meséli az úr a képről. Klasszikus ellenzéki tüntetéshangulat.

bune

18:40

Népszavazást Paksról

- skandálja a menet.

feltek2

18:37 A tüntető, aki még a Chemtrail ellen is felkészült.

anonim

18:35 Az ellenzéki tüntetések bevett eszköze az utóbbi időben, hogy a főeseményt mindig megelőzi valami kisebb gerillaakció, amivel megpróbálnak egy kis feltűnést kelteni, hátha úgy több ember jön majd el a főeseményre. Ez volt az erkélyakció funckiója most, de úgy tűnik, ez sem mozgatta meg különösebben az embereket. Persze nem tudjuk, anélkül hányan lennének most.

18:32 Elindul a fáklyás menet a Kossuth térre, nagyjából ötszáz fő részvételével. A kormány kék fénnyel blokkolja az adást.

menet

18:30

Bős-Nagymaros megszavazásakor Áder és Orbán népszavazást követeltek. Akkor igazuk volt, most a másik oldalon állnak. Akkor a hatalom bábuként használta az országgyűlést.Az a hatalom összedőlt. Ez is összedől majd

- mondja Jávor, aki tudósítónk szerint továbbra sem tud igazán tűzbe jönni.

javor

18:28 Ezzel a Bős-Nagymaros-vitára utalt, amiről itt emlékeztünk meg.

18:26 Jávor Benedek beszéde:

Nem ugyanaz történik, mint 1988-ban?

18:23 Az első beszédek alapján a fő követelés a népszavazás. A konkrét választási ígéret pedig az

április hatodikán eltörlik ezt a paktumot.

Az úgynevezett geopolitikai realitások ismertében ez azért kevéssé valószínű.

18:19

  • CSAK ITT
  • CSAK MOST
  • CSAK ÖNÖKNEK

Az első videók a helyszínről.

18:15 Simándi Szelim Együtt-aktivista beszéde közben beindul a

Nem hagyjuk

skandálás. Mármint Paks megépítését. Simándit, az egykori politológus-hallgatót egyébként ma személyesen szólította meg posztjában volt tanára, G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója.

szelim

18:13

Elnök úr, köszönjük, hogy tegnap nem lövetett közénk

- mondják az erkélymászó aktivisták, ami azért még akkor is erős túlzás, ha tudjuk, hogy Bencsik András anarchista támadásnak minősítette az esetet.

feltek

18:11

Én nem beszélek ma,

jelentette ki határozottan Bajnai Gordon.

bajnaivar

18:08 Az MSZP-s Horváth Csaba szerint vállalhatatlan, hogy minden magyar nyakába négymillió forintos adósságot pakolnak. A bővítésről szerinte akadémikusoknak kellene dönteniük.

horvathcsaba

18:06 A mai tüntetésen a PM-es Jávor Benedek mond beszédet, aki eddig nem volt kimondottan az ellenzék verbális atomfegyvere. Valószínűleg azért beszél ő, mert Gyurcsány és Bajnai már az előző tüntetésen elmondtak mindent, ami eszükbe jutott. Rajta kívül üzennek majd az erkélyakció aktivistái is.

18:05 Atomerőmű ide, milliárdos üzlet oda, orosz függés amoda,

egy igazán laza MSZP-s

ilyenkor sem jön ki a sodrából.

lazamszp

18:01 De miért titkolózik a kormány arról, hogy mi is van az oroszokkal kötött megállapodásban? Az Index ma remek cikkben szedte össze ennek lehetséges okait. Például azért, mert a beruházás soha nem térül meg.

18:00 Nagyjából háromszázan vannak a Sándor palotánál.

17:59 A kezdés előtt idézzük fel parlamenti videónkat, ahol azt kérdeztük a képviselőktől, miért szavazzák meg úgy a bővítésről szóló törvényjavaslatot, hogy igazából fogalmuk sincs annak pontos tartalmáról:

17:55 Ellentüntet a Fidelitas is: Falusi Vajk szerint hiteltelen, hogy az ellenzék most támadja a megállapodás, miközben korábban ők maguk is támogatták a bővítést.

vajk

17:50 Ilyen a hangulat a helyszínen.

gyarmat

 

17:48 Nem ez az első demonstráció a témában. Nyolc nappal ezelőtt volt egy 1000-1500 embert megmozgató tüntetés, ahol Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is beszélt, a parlamenti szavazás napján pedig egy száz fős spontán tiltakozás. Nem beszélve az LMP vijjogásáról a végszavazás alatt. Ezzel együtt is túlzás lenne azt állítani, hogy tömegeket mozgatna meg a kérdés - legalábbis az utcán, a Medián felmérése szerint a magyarok többsége ellenzi az orosz kapcsolatot.

17:45 Még el sem kezdődött a tüntetés - a hivatalos kezdés hat óra - máris itt van a legendás Honfoglalás 2000 csoport ellentüntetője a következő táblával:

Orbán, Putyin: da
Ellenzék: nyet!

orbanda

17:42 Áder egyébként azt mondta, nem is lett volna más lehetősége, mint aláírni a törvényt. Ez azonban nem feltétlenül igaz - ha akarta volna, visszaküldhette volna a parlamentnek megfontolásra. Erről bővebben itt írtunk.

17:40 Jó estét mindenkinek, ez itt a 444 helyszíni közvetítése az Együtt 2014 tüntetéséről Paks ügyében. A tüntetést eredetileg azért hívták össze, hogy népszavazást követeljenek az atomerőmű-bővítés ügyében. Ezt Áder János köztársasági elnök kicselezte azzal, hogy már hétfőn aláírta az erről szóló törvényt.

“Megállapítottam, hogy az alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.”

Közleményében arról is írt:

"Sem petíciók, sem utcai demonstrációk, sem zsarolás, sem nemzeti zászlónk túszul ejtése nem téríthetnek el”.

Utóbbival arra utalt, hogy az Együtt 2014 aktivistái vasárnap a Sándorpalota erkélyére mászva tiltakoztak.

És miről szól így a tüntetés? A szervezők szerint továbbra is követelik a népszavazás kiírását. A helyszínről Ács Dani és Botos Tamás, a stúdióból Plankó Gergő jelentkezik.

sandor