Ashley Wagner az olimpia egyik arca az Egyesült Államokban. A játékokat közvetítő NBC reklámjaiban többször is felbukkan - a rossz nyelvek szerint ennek köze lehet ahhoz is, hogy egyáltalán bekerült a csapatba úgy, hogy az amerikai bajnokságban megelőzte őt Mirai Nagasu.
Korábban ilyesmire nem volt példa, a csapatot régebben mindig a bajnoki eredmények alapján állították össze. Ebből lett is némi botrány, Nagasu rajongói úgy szétszedték a Twitteren, hogy Wagner a játékok végéig nem is akart posztolni.
Ez most megváltozhat. Wagner vasárnap bronzérmet nyert a műkorcsolya-csapatversenyben. Magáról a versenyszámról csak annyit sikerült kiderítenem, hogy az egyetlen valódi ok a létezésére, hogy így még két napig lehet műkorcsolyát közvetíteni az olimpián - a népek pedig szeretik a műkorcsolyát, ennek szokott a legnagyobb lenni a nézettsége az Egyesült Államokban.
Hogy így lett, az Wagneren kevésbé múlt. Ő elég rossz pontszámokat kapott a saját köre után. Ennyire rosszakat:
És bár a szájról olvasók szerint egy "that's bullshitet" (kb. lószart) is elrebegett, önmagában az arckifejezése megihlette a népművészeket az interneten. Nézzék:
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.