Gyúrós Józsi for President!

gyuros3

Gyúrós Józsit villamesternek nevezték ki! Ezt a fiút, akit pár hónapja még munkanélküli testépítőként kevesen soroltak volna a társadalom leghasznosabb tagjai közé. Igazi tündérmese.

Akinek nincs meg, hogy ő kicsoda, annak leginkább a  Bucó Szetti Tacsiból K.O-koz tudnám hasonlítani. Ő volt például az egyik résztvevő a nyugati civilizáció történetének legmélyebb párbeszédében.

Alig volt pár órája villamester, amikor a VV6 eddigi legsúlyosabb krízisével kellett szembenéznie:

valaki szándékosan eltüntette a plüssmaciját.

A maci Józsi számára sokat jelent. Ajándékba kapta kedvesétől, akinek hiánya érthető módon kínozza a fiút.

Képzeljék el, hogy elkötik Pintér Sándor kedvenc szolgálati Skodáját a miniszter háza elől az első hivatali napon.

Ez a plüssmacis egy hasonló kaliberű botrány. Olyan szituáció, amiben emberként (a maci tulajdonosaként) és vezetőként (villamesterként) is helyt kell állnia. Az első reakciók nagyon őszinték:

  • Józsi zaklatott.
  • Józsi fújtat.
  • Józsi a szokásosnál is kevésbé tudja a törzse mellé zárni karjait.

Ez nem tehetetlen düh. Manírok nélküli, érthető és mindenki számára átélhető viselkedés. Közben olyan természetesen rajzolja meg saját politikai karakterét, hogy a néző alig veszi észre, hogy mi történik.

"Mi a faszért, hogy az én személyes dolgaimhoz valaki hozzányúl? Én senkinek sem nyúltam a kibaszott személyes tárgyaihoz soha. Milyen emberek vannak itt?"

  • Józsinak fontos a személyes tér, a személyes szabadság, és szent és sérthetetlen a magántulajdon. Nyugatos, kapitalista értékrend.

Ezzel a magyar közéleti térben a középtől nem messze, kicsit balliberális irányba teszi le a névjegyét. Jelzi, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, akkor biztosan nem államosítaná váratlanul a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat.

"Szétborítom az egészet!"

  •  Józsiban ott a magyar virtus. Jóval temperamentumosabb, mint a megszokott balközép technokraták.

Továbbra sincs meg a maci, elhúzódó válságnak vagyunk tanúi. A korábban bevált technikák nem segítenek. Itt nem lehet betolni egy párolt csirkemellet barna rizzsel, és aztán kikondizni a feszültséget magunkból.

"Most megmondom, se cigi, se kaja, én sem fogok enni, amíg nincs meg a cucc. Én sem fogok enni semmit. Semmit nem írok arra a kurva táblára. Ilyen nincsen."

  • Józsi hisz a szigorú büntetőpolitikában. Megalkuvás nélkül lép fel a bűnözők ellen. Ugyanakkor vallja az együtt sírunk, együtt nevetünk elvet is. Vezetőként sem tart igényt kiváltságokra.

Ezzel meg egyértelműen a politikai középtől jobbra kormányoz. Ha Magyarországot nem kötnék a nemzetközi szerződések, akkor ő szíve szerint visszahozná a halálbüntetést.

"Megjött a szenvedés, a hanyatlás, sírás korszaka"

  • Sir Winston Churchill is így akarta mondani eredetileg, csak nem találta a megfelelő szavakat.

"Az idegesség, ami bennem volt, nem tudtam tényleg, hogy hogy lehetne levezetni, mit csináljak, hogy csináljak, és sírás formájában jött ki."

  • Józsi nem ragad le a konzervatív nemi szerepeknél. Egy magabiztos férfi nyíltan kimutathatja a fájdalmát. Vezetőként sem kell maszk mögé bújni, hozzáférhető marad.

Miután a nagy, narancsága szójafehérjés bödönből, a "Jumbóból" előkerült az a maci, és Viki bevallja, hogy ő dugta el, Józsi megmutatja, hogy profi politikus. Az orbáni értelemben vett kettős beszéd alkalmazásával egyszerre fogadja el Viki bocsánatkérését, és adja mindenki más tudtára, hogy sosem fogja elfelejteni a lánytól elszenvedett atrocitást. Gyúrós Józsit a magyar politikai palettán nem lehet jól elhelyezni. Egy új minőséget képvisel.

Nemzetközi összehasonlításban talán Paul Ryan republikánus képviselőt említeném.

  • Fiatal korában Ryan sokat sportolt. - Józsi is nagyon sportos.
  • Egy ideig Ryan fitnesz edzőként dolgozott. - Józsi is dolgozhatna fitnesz edzőként.
  • Ryan azzal szerzett országos ismertséget, hogy egy 2005-ös beszédében szocialista találmánynak nevezte a társadalombiztosítást. - Ha megkérdeznék az amerikai társadalombiztosítási rendszerről, akkor valószínűleg Józsi is találmánynak tartaná.
  • Mitt Romney 2012-ben pont azért választotta Ryan alelnökjelöltjének, mert hitet tett a személyes szabadságjogok mellett. - Józsi elkötelezett híve a személyes szabadságjogoknak.
  • Ryan támogatja a fegyverviselést, és a bűnözők szigorú megbüntetését. - Józsi hisz a büntetés erejében.
  • Miután Romney bejelentette, hogy ő lesz az alelnökjelöltje Ryan a kampánynyitó rendezvényén sírva fakadt. - Józsi sem fél sírni, ha arra van szükség.
  • A hasonlóságok még a végtelenségig sorolhatóak.

Ezek alapján Józsira is nagy dolgok várnak. Mesterházy Attilának meg kéne gondolnia, hogy félreáll, és átengedi az Összefogás vezetését Józsinak.

Követeljük a Gyúrós Józsi - Orbán Viktor élő tévévitát!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.