Harminc évet várt, 11 ezer kilométert utazott egy meccsért, ami elmaradt

futball
2014 február 13., 13:45
comments 6

Így járt Ric Wee maláj Everton-szurkoló.

Amikor megérkezett Liverpoolba, még boldogan twittelt is arról, hogy élete álma valósult meg:

Aztán a Crystal Palace meccs kezdete előtt 45 perccel, amikor a csapatok már a kezdő névsorokat is leadták, bejelentették, hogy a meccset biztonsági okokból elhalasztják, mert a stadion megrongálódott a viharban.

Wee nem esett kétségbe, következő üzenete már arról szólt, hogy "továbbra is álom marad, hogy élőben lássa az Evertont."

Posztját hamar felkapták, és el is jutott az Everton vezetéséhez, akik behívták az öltözőbe.

A csapatot legközelebb vasárnap nézhetné meg az FA-kupában a Swansea ellen, de ennyi időre nem tud ott maradni. Ügyvédként dolgozik Kuala Lumpurban, így haza kellett utaznia a lefoglalt járaton. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.