Az áfamaffia minden állampolgárt heti ötezer forinttal károsít meg

navtunti

Decemberihez képest sokkal kevesebben, maximum 150 ember tüntetett a NAV Dob utcai épülete előtt a nagyüzemi áfacsalások ellen. Nem csoda, hogy nem volt nagy tömeg, Horváth András, kiugrott adóellenőr gyakorlatilag megismételte, amit a szerdai sajtótájékoztatóján is elmondott, sok újdonság nem volt.

Ezekről volt szó:

  • Magyarország éves költségvetésének 10 százalékát nyúlják le maffiamódszerekkel,
  • Hetente minden magyar állampolgárt 5 ezer forinttal károsítanak meg,
  • érthetetlen, hogy miért hallgat a kormány,
  • és hogy miért nincs valódi vizsgálat.

Horvát arról is beszélt, hogy kollégái az adóhivatalban a félelem légköre miatt nem mernek mellé állni, pedig szerinte enélkül sosem lesz igaz  változás ebben az országban.

Azt mondta, hogy amit a NAV most csinál, hogy  több áfacsalóra is lecsaptak, az olyan, mint a kátyúzás. Csak felületi kezelés, az igaz problémát nem oldja meg.

Horváth, és az eseményen kb műsorvezetőként tevékenykedő Vágó Gábor is azt ígérte, hogy újabb tüntetések lesznek, hogy az emberek ne felejtsék el ezt az ügyet.

A nagy áfabotrányról Plankó Gergő és Magyari Peti írtak remek cikket, ha eddig nem tették, akkor azt most feltétlenül olvassák el.

(A tüntetésről Horváth Bence közvetített, én csak beírtam, amit mesélt.)