• Úgy tűnik, a közterület-felügyelők kezdenek belerázódni a szovjet tempóba.
• Olvasónkat futás közben támadták le, hogy igazolja magát.
• Nem tudta, hát leálltak vele izmozni.
• Leteperni ugyan nem teperték (nem is tudták volna, mert olvasónk fizikai adottságai meghaladták a buzgó hatósági személyek kapacitását), de végül most is a rendőröknek kellett kimenteni a megrohamozott áldozatot.
• Így szól a történet:

Csütörtök délután, a napsütés miatt, úgy gondoltam, elmegyek futni egyet. Lefutottam a kis távomat, futok haza a parkból, és a zebra mögött lévő lámpa elkezd villogni, ahogy közel érek. Kicsit belehúztam, hogy elérjem, és ne kelljen megállni, de a felezőnél piros lett a lámpa. Gyorsan átsiettem. A közvetlen a lámpa melletti hetesmegállóban 2 kukásmellényt látok meg. Ahogy elfutok mellettük, az egyikük mutatja, hogy álljak meg. Megálltam, és kivettem a fülemből a fülesem.

– Maga piroson ment át!

– Igen, elnézést, futni voltam és nem akartam megállni, mert az elég szar.

A 30 év körüli, szőke, durván szoláriumozott, erősen kisminkelt nő egyszerre nekem esett, kb. üvöltve:

– Ez közlekedési szabálysértés! Mi ez ellen felléphetünk és helyszíni bírságot szabhatunk ki!

Ahogy mondta, láttam az arcán, hogy komolyan gondolja, és nagy szarban vagyok. A 50 év körüli, ápolatlan és fogatlan férfi kollegája kicsit nyugodtabban, de ő is mondta, hogy ez bizony szabálysértés. Elkérték az irataimat, ami persze nem volt nálam, mert futni minek vigyek igazolványt? „Madarat fogtunk”, vagy valami hasonlót mondott a nő, és mondta a BKV-s ellenőröknek, hogy várjanak, mert velem dolguk van, addig ne buszozzanak. Szóval rám támadtak, hogy mi az, hogy nálam nincs semmi irat. Mondtam, hogy futni voltam, egy darab kulcsom van, a zoknimba téve. De hogy így meg úgy, ez is szabálysértés, ők hatósági személyek, nekik ehhez joguk van, ők kérhetnek igazolványt, és ez nekem marha drága lesz. A pasi azt is megkérdezte, miért nem dolgozok. Én közöltem vele, hogy semmi köze hozzá, hogy mit csinálok. Erre a nő már vérben forgó szemekkel artikulálatlanul, közölte, hogy ők közterületfelügyelők, nekik ehhez joguk van, ők hatósági személyek, olyanok, mint egy rendőr. Én erre figyelmeztettem, hogy nem rendőr közel sem, és egy rendőrnek sem vagyok köteles válaszolni, miért van időm csütörtök 1-kor futni.

Ekkor már 2-3 ember nézett minket a megállóban, észrevették magukat, és megpróbáltak halkabbak lenni. Elkezdtek papolni arról, hogy így én nem beszélhetek velük, nekik tiszteletük van, amit ha nem adok meg, akkor azért is pénzbírságot kapok. Csakhogy ugye kicsit patthelyzet volt, mert nem volt nálam irat, így helyszíni bírságot nem tudtak írni, tehát rendőrt kellett volna hívni. Csakhogy nem tudták a pontos menetét, és erről vitáztak, én meg mondtam, hogy találják ki mit akarnak, mert sietek. Hát de nekik joguk van engem erőszakkal is feltartóztatni, míg ki nem jönnek a rendőrök, szóval inkább ne erősködjek. 193 centi magas vagyok, 97 kiló, a nő vagy két fejjel, a pasi egy fejjel volt alacsonyabb. Észrevették ennek a helyzetnek a súlyosságát, így jött az a mondat, aminél viccesebbet nem nem tudtam volna elképzelni: „Üljön le a padra, hívjuk a rendőrt”. Ekkor a 2-3 nézelődő röhögött egyet. Erre persze idegesek lettek, amit rajtam akartak levezetni, így ők röhögtek rajtam, hogy pimasz voltam, de most a gatyám rá fog menni a sok bírságra. Ekkor az amúgy tengernyi türelmem elvesztettem, mert siettem volna. Szóval elkezdtem mondogatni, hogy ez szánalmas műsor, ami csak azért van, mert ők kihasználják a helyzetüket. Majd eszembe jutott, hogy mikor életemben először és egyben utoljára engem igazoltattak, és helyszíni bírságot kaptam, a rendőrök közölték, ha úgy gondolom, nem megfelelően jártak el, és panaszom van, akkor tehetek ellenük bejelentést. Így kértem 2 nevet, meg két igazolványszámot. Erre persze összerezdültek, és kérdezték, minek az. Mondom ha VÉLETLEN panaszt tennék, tudjak nevet is mondani. „Ezzel nem segít a helyzetén”. Én pofátlan vagyok, mert ez az „ehhez meg nekem van jogom” dolog mi már, mert egyszerre hogy tudok dobálózni a jogaimmal, mikor iratom meg nincs.

Közben megjöttek a rendőrök. Kérdezték, mi a probléma, a nő elmesélte a két fiatal rendőrnek, hogy átvágtam a piroson, és nincs nálam igazolvány. A rendőr első kérdése: „Futni volt? Elég szép napos idő van, merre futott?” Így elmeséltem, hogy itt a parkban, mennyit, mennyi idő alatt, mennyit szoktam futni, hányszor stb. Aztán közölték a felügyelőkkel, hogy ők átveszik az ügyet, menjenek el. Persze nem tetszett nekik, gondolom végig akarták nézni, ahogy bilincsbe verve elvisznek. Ehelyett a rendőrök megkérdezték, közel lakok-e. Nagyon jófejek voltak. Mondtam, hogy 2 háznyira. És a lakásban van iratom? Van. Akkor meg tudom-e mutatni ott? Persze. Szóval hazakísértek, bementem a lakásba, kihoztam a személyimet, lecsekkolták a központtal, hogy nem vagyok körözés alatt, mondták, legközelebb tegyek valami papírt a zoknimba, vagy lehet venni ilyen karra erősíthető tokot, és elfér a telefon mellett, és elnézést kértek a „cirkuszért”. További szép napot kívántak, és elmentek.

Úgy gondolom, elég tanulságos történet arról, hogy ahogy egyik barátom mondja „portások országa vagyunk”, vagyis ha valakinek van egy kis hatalma, azt mindenáron meg akarja mutatni. A közteresnek tényleg joga volt ehhez az egészhez, de annyira komikus volt az egész szituáció, mert határozottan arra ment ki az egész, hogy ők kiélhessék a hatalomvágyukat. Egy normális rendőr eleve nem akar megbüntetni azért, mert elindultam zöldben, és pirosan mentem át.