Megmenekültek a magyar deszkások!

sport
2014 február 20., 09:39

Komoly összefogással – épphogy, de – sikerült megmenteni az első és egyetlen magyar fedett poolt, a Bronzöntőt, aminek a megmentésére egy hónapja mi is felkértük a deszkásbarát olvasókat.

A szükséges költségek majdnem felét civil adományozók adták a múltkori felhívás óta 5000-100 000 közötti összegekkel, de volt 500 ezres felajánlás is. A fennmaradó részt pedig az érintett sportágakban érdekelt cégektől sikerült összekalapozni.

photo_camera Én kb. így tudok deszkázni

A pálya két hét munka után tökéletes minőségben ott áll az exboxban, és már csak a festés maradt hátra, úgyhogy a hét végén talán már használható lesz a street pályához is csatlakozó pool. Jobb lesz, mint valaha.

A német pályaépítő (Andreas Schützenberger – IOU Ramps) egyébként egész évben csak utazik a világban és épít, Szentpétervártól Kínán át Afganisztánig. Ezzel a kocsival alkotott a Bronzöntőben.

bronzöntő pool

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.