Valaki állítólag ultimátumot adott Janukovicsnak

Szombat reggel tízig kell lemondania, vagy fegyveres támadást indítanak, mondta el Klicsko a Majdanon. A szélsőjobboldali Jobb Szektor pedig állítólag azt jelentette be, hogy akkor is folytatják majd a harcot, ha Janukovics lemond. Ők a Berkut nevű speciális egység vezetőinek és a belügyminiszter lemondását is követelik.

Ezt később a Guardian szerint cáfolták. De még abben is vita van, mit cáfoltak, mert Klicskót állítólag félbeszakították, miközben beszélt, és ezért nem is ő beszélt fegyveres felkelésről. Legalábbis az MTI ezt írja. Ők is fegyveres felkelésről írnak, de például a BBC nem említ ilyet. A Guardian szerint a Majdan egyik önvédelmi csoportja fenyegetőzött fegyveres felkeléssel.

Az biztos, hogy délelőtt tízkor holnap összeül a parlament, de még nem tudni, miről fognak szavazni. A Kyevpost egyébként azt írja, Julija Timosenko negynénje szerint a volt miniszterelnök március elsején szabadulhat.