Gyurcsány szerint Pintér manipulál és/vagy hazudik

politika
2014 február 22., 08:51
comments 49

Facebook-oldalán reagált a DK-elnöke arra, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta az őszödi beszéd kiszivárgásáról készült jelentés egy részét.

Pintér manipulál, rosszabb esetben hazudik. Miként az akkori miniszterelnöktől, Bajnai Gordontól tudjuk, a belügyminiszter által most nyilvánosságra hozott szöveg nem a 2009-decemberében elkészült végső hivatalos összefoglaló jelentés. Ez utóbbi kifejezetten cáfolja Pintér mostani sugalmazását, állításait. Amit viszont tartalmaz, azt Pintér elhallgatni akarja, azt, hogy a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat.

Követeljük, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést. Követeljük, hogy amennyiben kiderül, hogy az abban foglaltak nem egyeznek a mostani manipulatív kiszivárogtatással, akkor Pintér azonnal hagyja el hivatalát. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor nyilatkozzon, hogy ő, illetve vezetőtársai ismerték-e a beszédet a Magyar Rádióban történt elhangzása előtt. Ha igen, akkor vállalják a felelősséget a 2006 őszén történtekért.

- írja Gyurcsány.

Bajnai Gordon már péntek este jelezte, hogy mivel 2009-ben ő volt a miniszterelnök, ismeri a jelentés tartalmát, és az nem az, amit most nyilvánosságra hoztak, azaz szerinte a titkosszolgálat a választásokat próbálja befolyásolni. Ráadásul a most előkerült jelentésből hiányzik minden olyan információ, ami a mostani kormánypártokat hozhatná kellemetlen helyzetbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.