• Kedvenc kollégámmal, Promó Ottóval nekivágtunk a budapesti éjszakának.
• Ottó nem egyszerű eset.
• Én sem vagyok az.
• Ezért jövünk ki olyan jól.

Találkozónk alibije az volt, hogy Ottót elvittem a Super 8 nevű szórakozóhelyre, amit nagyjából már két éve átalakítottak úgy, hogy enteriőrjében emlékeztessen a Twin Peaks nevű legendás tévésorozat néhány kultikus jelenetének helyszínére.

Például arra a helyszínre, ahol egy törpe úgy táncol, mint ahogy néha TBG szokott örömében  - ezt ő maga vallotta be a minap.

Szó szót követett, amint bandukoltunk az esőben. Mint már említettem, Ottó nem egyszerű figura és nem is olyan egyszerű beszélgetésbe elegyedni vele. Ez a kinézetre valahova egy tehetségtelen strici és egy használtautó-kereskedés kiskirálya közé tehető kinézetű fazon - ez az Ottó - egy igazán különleges jelenség.

Kérdeztem tőle, hogy szereti-e a Twin Peaks-t, mert én szívből odavagyok érte, és még azt is elárultam, hogy egyszer szétgyógyszerezve, egy ültömben néztem végig az egész sorozatot, miután hetekig a szereplőkkel álmodtam. Erre ő csak ennyit felelt:

Én a tévében csak a reklámokat szoktam nézni.

Ottót nagyjából három éve hagyta ott a felesége, aki később rejtélyes módon Oroszországba költözött, és most milliomosként tengeti életét. De ez olyasmi, amiről nem nagyon beszélünk Promóval. Így hát magányos cédrusokként bandukoltunk a Blaha Lujza tér közelében található Kőfaragó utca felé.

A sajtóesemények strébereként már jóval kezdés előtt érkeztünk, ami Ottót egy percig se zavarta - amíg én kedvesen smúzoltam a szervezőkkel, ő azonnal megtalálta a neki való szórakozást.

A szórakozóhely kialakítása "nem egy labirintus". Több bárpult is rendelkezésre áll, ilyen-olyan kínálattal, de ülőhely is bőven akad. Helyiség helyiségre nyílik, a főbejárattól balra már egy színpaddal kiegészült szoba fogad, ahól jól hallhatóan már el is indultak a Best Bad Trip zenekar és DJ Panda munkálatai, valamiféle potenciálisan epileptikus, audiovizuális káoszt szolgáltatva a számos reflektor és diszkógömb folyamatos fénye mellett.

Egy darabig úgy ültem, mint aki érti és elnézi az ilyesmit, majd gyorsan a Cooper-menü standja felé vettem az irányt, ami egy félig nyitott - legalábbis szellősebb - helyiségben várt rám. A Cooper-menü egy kávét és egy meggyes pitét takart. Azoknak, akik egyszerűen utálják az életet, és nem nézték végig a Twin Peaks összes részét, elhárulhatom, a Kyle MacLachlan által játszott főszereplő, Cooper ügynök állandóan ezt reggelizte egy szimpatikus kis étkezdében reggelente. Én már csak arcoskodásból is magamba csúsztattam a száradt tésztát és a befőtt meggyet, hogy legalább valamit magamban tudhassak a Twin Peaks életérzésből.

Ekkor újra összetalálkoztam Ottóval, aki a korábban kölcsönkért fényképezőgépemmel nekilátott "felderíteni a terepet" - ahogy ő fogalmazott.

Mint kiderült, Ottó valahogy a viszonylag tágas és fedetlen előtérbe is kimerészkedett, ahol egy hatalmas zsiráfot sikerült lencsevégre kapnia.

A Super 8 valóban rendelkezik egy külső terasszal is, ami a tavaszi/nyári idő közeledtével otthont adhat maratoni Twin Peaks-vetítéséknek, vagy éppen koncerteknek. A Super 8-ban tehát sok kiaknázatlan lehetőség rejlik, és Ottóval egyáltalán nem bánnánk, ha a kiaknázatlan lehetőségek kiaknázódnának.

Vessenek csak egy pillantást erre a hatalmas falra, és képzeljék, hogy 48 órán keresztül csak Cooper ügynök, Audrey Horne(<3), bobby briggs és trumann sheriff kalandjai vetítődnének non-stop!< />>

Ottóval szinte egyszerre fáradtunk el, ami egy udvarias kifejezése annak, hogy tökünk tele lett, hogy egy másfél óráig beálló/hangoló/csöcsörésző zenekar, amikor elkezd játszani, akkor is valami irtózatos zabigyerek-jazz szólal meg, ami pontosan olyan szarul hangzik, mintha a beállással töltött másfél órát minden zenész tetriszezéssel és barkochbázással töltötte volna.

Pedig ki voltunk éhezve azokra az Angelo Badalamenti-dallamokra - azokra a hátborzongató hangmenetekre, amiknek végtelen egyszerűsége pont abban rejlik, ami a "végtelen egyszerűséget" igazi művészeté teszi: egyszerűen és ösztönösen eltalálni azokat a hangokat, hangzatokat, akkordmeneteket, amik pontosan megtalálnak minket valahol belül - teljes harmóniában a filmes produkcióval.

Na de hát hiába magyaráztam Ottónak, aki magából kikelve sipákolt, hogy haza kell mennie a feleségéhez, pedig azért azt mindketten tudjuk, hogy a felesége három éve megszökött Oroszországba.

Szeretlek, Ottó!