Nem alkalmazható a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó

POLITIKA
2014 február 24., 18:10
comments 45

Az AB szerint nemzetközi szerződést, és a magántulajdonhoz fűződő jogot sérti a végkielégítések 98 százalékos büntetőadója, azért a jogszabályt nem szabad alkalmazni.

A különadót még 2010-ben vezette be a Fidesz az általuk pofátlannak tartott állami végkielégítések és hasonló juttatások ellen. A 2 millió forint feletti pénzek után kellett fizetni, utólag is. Főleg ez a visszamenőleges rész okozott jogi problémákat. Ráadásul a szórásba nem csak állami céges nagykutyák kerültek be, hanem például évtizedes munka után visszavonuló pedagógusok is. Az sem volt túl elegáns, hogy a Fidesz a neki kedves szakembereket felmentette az adó hatálya alól.

Sokan beperelték az államot a bukott pénz miatt, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pedig sorra nyerték a pereket.

A parlament emiatt decemberben módosított, és 75 százalékra vitte le az adó mértékét, mondván, hogy egy hasonló mértékű francia jogszabályt korábban rendben találtak Strasbourgban. Az AB mai döntését ismerve ez tök felesleges volt. Nem az adó mértékével volt a baj, hanem az elvvel, hogy már törvényesen kifizetett pénzeket próbált a kormány utólag egy törvénymódosítással visszavenni.

Most már nem kell Strasbourgig elvinni az ügyet, az AB döntés után a magyar bíróságok is azoknak fognak ítélni, akik a büntetőadó miatt estek el a végkielégítésük egy részétől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.