A Krím-félszigetre vonult az ukrajnai politikai válság, amelynek közigazgatási központjában, Szimferopolban jelenleg is több ezer orosz nemzetiségű kiabálja ütemesen, hogy "Oroszország, Oroszország", míg a másik oldalon krími tatárok és ukránok válaszolnak: "Ukrajna, Ukrajna!"

(Friss: A krími parlament szavazni fog az autónomiáról.)

A Krím-félsziget, amióta létezik történetírás, mindig is etnikailag megosztott, függetlenedni vágyó terület volt. Most gyorsan összeszedjük, mi áll a történések hátterében.

A Krím-félsziget mindig is stratégiailag fontos terület volt a nagyhatalmak számára: Oroszországnak déli határait és a déli tengeri útvonalak biztosítását jelentette, míg ellenfeleinek, Törökországnak és az európai szövetségeseknek biztosítékot arra, hogy Oroszországot távol tartsák a Földközi-tengertől.

A Szovjetunió egyik legfontosabb tengeri katonai bázisa települt ide, és bár a terület 1991-ben végleg elszakadt a föderációtól, a katonai város, Szevasztopol még évekig zárt város maradt, és a tartomány Ukrajnán belül a mai napig nagy önállóságot élvez.

A Krím-félszigeten már az ókorban görög kolónikák létesültek, majd a népvándorlás idején mindenféle népek, besenyők, kunok, és a magyarok is megfordultak itt, de felhajózva idáig telepeket létesítettek a genovaiak is. Az egész térségnek sokat köszönhet az észak-olasz konyha is, ahogyan a pestis is innen került Európába.

A területet huzamosabb ideig a krími tatárok ellenőrizték a XIII. századtól, a Krími Tatár Kánság pedig hol Törökországgal, hol Oroszországgal kötött szövetséget.

Fontos: a krími tatárok nem azonosok a volgai tatárokkal. Mindenféle türk, török (bolgár, török, besenyő) és nem török (szláv) népek keveredéséből keletkezett a nyelv és a kultúra, és csak egy részük ázsiai, sokkal jellemzőbb rájuk a kaukázusi arcberendezés.

Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov c. filmjét, emlékezhet, micsoda brutális támadások érték akkoriban a keresztény orosz városokat. Ők voltak a krími tatárok, akik évszázadokon át tövig lecsupaszították az orosz sztyeppéket, több millió rabszolgát adva el Törökországnak, amely cserébe protekturátus alatt tartotta a területet.

Közben virágzott az iszlám kultúra a félszigeten, másfélezer vallási iskola és mecset működött itt. A 17. században a törökök Erdélyre is ráküldték a krími tatárokat, akik jó nagy pusztítást végeztek arra is.

Egy idő után Oroszország megelégelte a támadásokat, és a mai Ukrajna területéről érkező kozákok segítségével a 18. század végére ellenőrzése alá vont a félszigetet, amit aztán a 19. században több alkalommal (krími háború) is meg kellett védenie. Ekkor telepedtek le itt az oroszok, a krími tatárok pedig százezrével menekültek Bulgáriába, Törökországba a folyamatos háborúzás miatt.

Szevasztopol 1855-ös eleste (a törökök és nyugati szövetségeseik jobban megszervezték az utánpótlást) ellenére a félszigetet nem vesztette el I. Miklós cár, és Szevasztopolból az orosz honvédelem büszkesége lett. A félszigeten orosz költők és írók nyaraltak, a tatárok és az oroszok pedig ekkor már nagyjából ugyanaannyian voltak.

Amikor a 20. század elején megindultak a bolsevikok vezette vörösök, a Krímet a cári csapatok uralták, de nem sokáig tartották magukat. A szovjetek a magyar Kun Bélára bízták a bolsevik uralom megszilárdítását. A 1921-es nagy éhínség, a kommunista diktatúra első gazdasági kudarca, leginkább a hegyekben legeltető krími tatárokat tizedelte meg, a százezer áldozatból 75 ezer közülük került ki.

A második világháborúban Szevasztopol második alkalommal semmisült meg, amikor 1941-ben Hitler bevette a félszigetet, de csak három évig tartotta ellenőrzése alatt. Bár a krími tatároknak csak egy része harcolt az oroszok ellen, Sztálin kétszázezer krími tatárt deportált büntetésül, akiknek egy része csak a nyolcvanas évek végén költözhetett vissza. Sztálin tehát végleg az oroszok javára döntötte el a félsziget etnikai színezetét.

Sztálin utóda a Szovjetunió élén az ukrán nemzetiségű Nyikita Hruscsov lett, aki az addigi terrort és személyi kultuszt visszaszorító desztalinizáció nevében az Ukrajnai Szovjet Szocialista Köztársasághoz, azaz a mai Ukrajnához csatolta a Krím-félszigetet. Szevasztopolt kivéve, amelyik 1948 óta különös, védett városi státuszt élvezett, mint a birodalom katonai kikötője.

A félsziget pedig Szovjetunió legnagyobb strandjává vált, nem nagyon találni olyan orosz embert ma sem, akinek ne lennének jaltai emlékei valamelyik úttörőtáborból vagy családi nyaralásból. Moszkvában kicsit olyan, mintha Kijev a Balatont akarná lenyúlni.

A Szovjetunió bukásakor, a 90-es évek elején újra aktuálissá vált Szevasztopol városának és a tartomány kérdése Ukrajna és Oroszország között. Jelenleg 2047-ig van bérleti szerződése a Fekete-tengeri orosz flottának a kikötő használatára, de a tartomány sorsáról két népszavazást is tartottak.

1991-ben 93%-a szavazott a krímieknek arról, hogy függetlenedjenek a Szovjetuniótól, majd egy évvel később arra szavazhattak, hogy Ukrajna szakadjon-e el Szovejtuniótól, ezt a lakosság 54%-a támogatta. Arról viszont nem tarthattak referendumot, hogy Ukrajnától függetlenedjen-e a Krím.

A rendszerváltás után ráadásul tömegével költöztek vissza a krími tatárok, akik  egyre komolyabb politikai erőt kezdtek el képviselni az ott élő oroszokkal szemben, tovább bonyolítva a félsziget hatalmi játékait.

A félszigeten élők 97% egyébként oroszul beszél, így meglehetősen ijesztően hathatott a multikulturális régióban, amikor a héten felálló ideiglenes ukrán vezetés Kijevben visszavonta a kisebbségi nyelvtörtényt.

Nem véletlen, hogy Szevasztopol azonnal orosz állampolgárságú polgármestert választott magának (nem hivatalosan, hanem közfelkiáltással), a tartományi parlament pedig összeült, hogy visszatérjen az 1992-es alkotmányos megállapodáshoz, amely a félsziget státuszát autonóm tartománynak tekinti. (Friss: A krími parlament szavazni fog az autónomiáról.)

Ez alaposan megrettentette a krími tatárokat, akik továbbra is az orosz befolyástól tartanak leginkább, így nem véletlen, hogy szerdán a krími tatár Medzslisz ("önkormányzat") vezetője, Refat Hubarov a szimferopoli tartományi parlament elé küldte híveit, nehogy elszakadjon a Krím Ukrajnától.

A nyugat-ukrajnai szélsőségesek, a Szvoboda párt hívei pedig azzal fenygetőztek, hogy harcosaikat vonaton küldik le rendet tenni, ha az oroszbarát tartományi vezetés döntést hozna a félsziget státuszáról.

Sokkal óvatosabban nyilatkoztak viszont a nagyok - legalábbis, ami a diplomáciát illeti. Az ideiglenesen kinevezett ukrán belügyminiszter pl. nem kerestette Szevasztopolban Viktor Janukovics bukott államfőt (Friss: Janukovics Moszkvába menekülne), ahogy a hivatalos orosz diplomácia sem kérdőjelezte meg, hogy a Krím-félsziget Ukrajna része. Ettől függetlenül a megfélemlítő orosz katonai parádézás már zajlik a környéken.

A Krím tehát valahol ott tart, ahol az elmúlt ezer évben mindig. El kellene dönteni, hogy hova álljon.

• Teljesen független legyen,
• vagy csak Oroszországtól függetlenedjen, és csatlakozzon Ukrajnához,
• esetleg szembeforduljon Kijevvel és Oroszországhoz csaltakozzon.

(Forrás: RT, Wikipedia)