Jonah Peretti virálmédiazseni szellemi termékét, a Buzzfeedet sosem megbízható kritikái, mély elemzései és kifinomult ízlése miatt szerettük. Viszont, ha egy kissé ütődött XXII. századi médiakutató abból ír majd PhD-t, hogy 2012 és 2014 között a világsajtó cikkeinek több mint harminc százaléka vajon miért volt valamilyen toplista, akkor alighanem arra a Nobel-díj-várományos következtetésre jut, hogy ezért gyakorlatilag egyetlen ember, Jonah Peretti a felelős.
A Buzzfeed minapi listájára (33 Hungarian Foods The Whole World Should Know And Love) egyemberként ugrott rá a magyarság. Lájkolt, share-elt, klikkolt, reagált, kommentelt, még tévériport is volt ma belőle. (Akkora cucc ám, hogy egy húszéves csaj írt egy posztot magyar kajákról!) Világos, miért: nemzetközi sikerekben szegény ország vagyunk, ha a legcsekélyebb jelét tapasztaljuk, hogy a világ éppen elismerné egyébként igen ritkán elismert zsenialitásunkat, örülünk, mint kutya a farkának. Az eufória azután vált tömegessé, hogy maga a miniszterelnöki Facebook is megosztotta rajongóival a posztot. Pontosabban a miniszterelnöki Facebook-szerkesztő osztotta, mert abban biztosak lehetünk, hogy nem maga miniszterelnök. Nem ér rá, egyrészt, másrészt neki ennél jobb ízlése van, bár szereti eljátszani, a kolbászozós-pálinkázós tőröl metszett népfit.
Megjegyzendő, hogy itt egy elég bevett virálstratégia érhető tetten: az úgynevezett
lokálpatrióta-lájkszivattyú.
Ha egy helyi kultúra valamilyen vélt vagy valós értékeiról készítünk egy finoman odanyalós toplistát, akkor a helyiek mint az őrült osztani, lájkolni, klikkelni fognak. Közben azt gondolják, hogy ez baromi jó reklám nekik, pedig valójában rajtuk kívül senki nem kíváncsi a haccacáréra.
Ha most a legjobb debreceni csajok címmel lenyomnánk tíz képet, a debreceni férfiak szétklikkolnák, ha a tíz legtutibb szegedi kutyasétáltatóhelyről lenne toplista, azt a szegedi kutyások küldözgetnék mindenfele.
Rutinos lájkkurva Facebook-huszárok alkalmazzák ezt az egyszerű trükköt még egyszerűbb formában: beállnak egy helyi nevezetesség, mondjuk a szombathelyi mozgólépcső elé, leszelfizik, alá odaírják, hogy I <3 savaria!!!!4!!! vagy valami hasonlóan mélyértelmű dolgot, és learatják a lájkot könyörtelenül gyanútlan helyiekről.< />>
Alaposnak tűnik tehát a gyanú, hogy itt is valami ilyesmi történt.
Jókuti „Világevő” András, a viralitásra érzékeny gasztroblogger gyorsan ki is nyomozta, hogy a BuzzFeed-poszt szerzője egy New Yorkban élő, debreceni születésű, magyar-nigériai hölgy, Anita Badejo.
A női cilindertelen Slash- és Lenny Kravitz-hasonmás Jókutinak azt emailezte, hogy a cikket „mind magyaroknak, mind amerikaiknak a remek magyar konyha ünneplésére” írta. Ez tehát alátámasztaná a lokálpatrióta-lájkszivattyú-gyanút. A Buzzfeednél néhány ezer share-en múlhat egy állás.
A poszt tartalmából és leginkább a rettenetes képekből azonban más következtetések adódnak.
Három eset lehetséges (lista!):
1. Anita nem hogy nem egy kifejezett Michelin-inspektor, de még csak a minimális gasztronómiai ismeretanyaggal sem rendelkezik, és itt most nem olyan ismeretekre gondolok, hogy mondjuk Heston Blumenthal hány százalékos sóoldatban hány fokon rehidratálja a bresse-i fekete lábú csirkét, hanem inkább olyasmikre, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy megkülönböztesse az ehető dolgokat az ehetetlenektől, például a rendes túrógombócot a zsírszegény műtúróból készített, durván túllisztezett, penészes-olajos zsemlemorzsában megforgatott gyilkossági kísérlettől.
2. Anita a Klebersberg központ fizetett gyermekélelmezési titkosügynöke, és azt a lehetetlen feladatot kapta, hogy próbálja beküzdeni a világgasztronómia fősordába a magyar menzakaját.
3. A román titkosszolgálat próbálja lejáratni a magyar konyhát.
Az első variációt föltételezni sem merjük, lehetetlen, hogy egy gasztroanalfabéta írjon egy ilyen híres amerikai médiatermék kajarovatába. A második eset sem életszerű. Marad a harmadik. A románok, persze. Rögtön gondolhattuk volna!
Figyeljük csak ezt a ravasz, a legaljasabb titkosszolgálatokra jellemző dezinformációs stratégiát: már ránézésre kínos ételeket próbál úgy föltűntetni, mintha azok a magyar konyha jellemző vagy (pláne!) csúcsteljesítményei lennének.
Nézzük!
Valóban lángos, láthatóan trappista sajttal. Ez a magyar valóság, nincs vele mit kezdeni. Vélhetően hetek óta használt, büdös olajban sült, kissé túlkelt tészta gyenge minőségű lisztből.
Váncsa István tétele, elnézést, nem pontosan idézem, hogy ha ez ember rendes marhapörköltet is ehet, akkor miért enné vizezett formában? Elég radikális álláspont, de Váncsa egymaga többet tud a magyar konyháról mint az összes New York-i gasztroblogger és az utolsó tíz évfolyam Magyarországon végzett szakács együtt, úgyhogy nem lehet az ilyen megjegyzéseit félvállról venni. Szerencsére ez talán egy jobb étterem gulyáslevese: nagyobb darabokra van vágva a hús, a krumpli láthatóan nincs szétfőzve, a lé inkább tűnik pörköltszaftnak, mint levesnek.
A képen minden kétséget kizáróan palacsinta látható. A szerző is bajlódik azzal, hogy magyar eredetűnek állítsa be, és előveszi a hortobágyit, ami hát a legborzasztóbb kommunista recept, a kádárizmus legkegyetlenebb, a mai napig ható bosszúja.
A szerző szerint néha marhából és csirkéből is készítik ezt a pásztorételt. Hah. Néha. Egy pásztorétel, amit általában sertésből készítenek? Logikus. A pörkölt ugyan pásztorétel sosem volt (ti. egy pásztornak a büdös életben nem volt pénze ennyi húsra, hacsak nem a téeszpásztoroknak a gulyáskomenizmusban), csak a népiesch romantika pásztorosította be, csirkéből meg nem szokták bográcsban készíteni. (Kakasból olykor, Wunderlich „Lojzi” Alajos a kakaspörkölt villányi paganinije, de Szily László is szokott „bajai módra” bográcsban – tehát mint a halászlevet, minden hozzávalót együtt, gyorsan, nagy tűzön felfőzve – készíteni. A képen látható pörköltöt nem javasoljuk másolni, túl apróra vágták a húst, nem jó, kiszárad. Pont ilyen apróra vágott hulladékhúsokat szoktak adni a piaci hentesek „pörkölthús” néven. Tilos megvenni. Tessék venni egyben lábszárat, pofát, akár szegyet. Egyébként nem mernék külföldieknek pörköltet reklámozni, mert szinte biztosan valami vendéglátóhelyen próbálkoznak majd vele, és ott gyakorlatilag esélytelen, hogy ehetőhöz jussanak.
Ez a desszert annyira magyar, mint a bolognai spagetti, és egyébként nemzetközi neve is van: Mont Blanc. (Érdekes, hogy a magyar neveket hibátlanul író szerző több helyen félrefordít az angol nyelvű közönségnek.) A Mont Blanc olasz eredetű, de franciaként vált híressé, mint annyi más étel. Ismerik Japántól Chiléig, igazi globalista édesség. Jellegzetesen magyar receptje: a mélyhűtött, gesztenyét nyomokban, rumaromát és érdekes adalékanyagokat annál nagyobb mennyiségben tartalmazó masszát tányérra nyomunk szép alakzatban, és növényi zsiradékból készült borzalmas ízű műtejszínhabbal tesszük még kellemesebbé. Az országban előforduló gesztenyepürék (a legkevésbé sem Mont Blanc-ok) 98 százaléka így készül.
Ugorjunk kettőt. (Rohadt sok az a harminchárom.)
Na ez miez? Flakonból kinyomós csokis hab? Dobos József emlékére tekintettel: eddig és ne tovább!
Már a szagtól rosszul vagyok. Aki járt már valaha fesztiválon/búcsúban/népünnepélyen, az rögtön émelyegni kezd, ha ezt a fotót meglátja. A rendes magyar ember ellenben tudja, hogy rendes káposztát cserépedényben készítünk, kemencében vagy legalább sütőben, de serpenyőben soha, semmikor. (Ha meg a világ előtt akarnánk villogni, akkor gyergyószárhegyi káposztából készítenénk, karácsony előtt, fele savanyúból, fele édesből. Mondjuk.)
WTF? Akinek erről a képről nem a menzák szagfelhője, és kórházi ízvilága ugrik be, az nem is magyar. Műtejszínhab, mi? Egyébként a meggyünk valaha világbajnok volt. Egyre kevésbé az.
Hogy micsodaaa? Rétest tetszett mondani? Dehát a rétes a leveles tésztából készül! Az a lényege: a könnyű, egymásra rétegzett, papírvékony tésztalapok roppanása... Hát lehet ilyen álréteseket is kapni itthon, mint ez a képen, de ez egyszerű szélhámosság. Aki rendes rétest akar enni, menjen el Zsombóra: amit az ottani asszonyok sütnek, az rétes. Ez meg nem az. Ez román propaganda. Inszinuáció.
Egyébként a rétes arab eredetű, török közvetítéssel landolt Erdélyben, ha úgy vesszük, a baklava európaiasított formája. Egymillió változata ismert (a szerbek burekja is ugyanez az étel). Az osztrákoké is legalább annyira, mint a miénk. Hogy mennyire az: angol fordításnak is a német nevet (strudel) adja meg a szerző.
Abban a pohárban biztosan nem az van. Vagy ha igen, akkor az egy nagyon rossz aszú vagy komoly színhelyességi problémái vannak a fotónak. Már a pohár sem alkalmas desszertbornak. (Ráadásul van már hivatalos tokajis pohár.) Egyébként a pocsék tokaji borokról szóló Divány-cikkből vágták ki ezt a képet.
Jézusom, mi ez a levesszerű, szétfőtt húsdarabokat rejtő anyag? Anyám ilyet adott volna, sosem növök föl.
Hát ez nem az. Töltöttnek töltöttnek, paprikának paprika, de nem a mienk.A többit elnézve: talán jobb is így.
Atyaisten. Ez meg mi a WTF? Nagy csülökdarabok, szétfőtt tészta, túrónak, tejfölnek nyoma sincs. Iszonyú. A túró definíciójának megfelelő túró és a tejföl definíciójának megfelelő tejföl hiányában (ilyenek a magyar kereskedelemben nem kaphatók) ez az étel sem előállítható Magyarországon. Kivéve, ha a Fény utcai piacon ismeri az ember a jerseys figurát.
Hogy mitől lenne magyar? Ja, hogy az adalékanyagokkal felfújt változat? Tessenek kimenni Ausztriába jó kifliért. Egyébként Franciaországból származik, Ausztria-Magyarországon mutálódott recept. (A képet ide se teszem, mert egész más van rajta.)
Na ne. Ez a pogácsák köteles beszéde. Az instant lejárató kampány. Egyébként hogy hívják a törökök az ilyen kis, általában joghurttal, juhtúróval készülő kis süteményeiket? Poaça.
(Szünet.)
Hoppá, egy jó fotó! Egy szép madártej! Nem is magyar! Vagy csak félig. Egy francia hölgy instagramjáról való, Párizsban fotózta a magyar nagykövetségen. Tudniillik ez egy francia édesség. Is. Francia néven ismert a világ konyháin. Íle flottante. Úszó szigetek. Angolul floating islands, amit valamiért nem ismer a szerző. De nem csak francia. Hanem osztrák is. Meg cseh. Meg lengyel. Meg román. Meg spanyol. Meg német. A volt Monarchia területén hívják madártejnek.
Ennyire randa flódni már antiszemitzmus!
Na ezt én személyesen is kikérem magamnak. Ezt az ocsmányságot a képen, itt. Azt meg pláne, hogy a rántott sajt nevű nem is tudom micsoda – mert nem étel, nem recept, illeztve maximum annyira, amennyire a tejfölbe mártogatott kifli, a zsíroskenyér vagy a tojásrántotta – bármilyen módon „magyar” volna. Mi abban a magyar? A sajt? A bunda? A tartár? Micsoda? Mit akarnak még a nyakunkba varrni? A pulykadínót? A hekktörzset? A fagyasztott hamburgert? Oh, wait...
Aha, éljen a szocialista desszertipar! Tejipari hulladék plusz csokoládéipari hulladék (bevonómassza!) egyenlő magyar gasztronómiai identitás. Vengerszkoe Goelro. Szép. Pláne, hogy szovjet. Szirok! Magyar ízek, mi? Hol van akkor a Medve sajt? A Tibi csoki? A Melba kocka? A Limo por? A Leo jégkrém? A sütőrum? A Kevert? Ennyi erővel.
Ha már szó volt tortabevonó műcsokiról és műtejszínhabról (ennél látványosabb műtejszínhabhatást nem lehet fotózni) és a kádárizmus utolsó bosszújáról, akkor tessék, itt van mindez együtt, a legesszenciálisabb formában, plusz porból készült „vaníliakrém” és szétgyurmázott babapiskóta. Ez a mi jó somlóink, sajnos. (Egyébként semmi köze Somlóhoz, se máshoz, ez is a kommunista vendéglátóiparban kitalált álnépi recept.)
(...)
Aki életében főzött már rendes pörköltet/halászlevet háromnál többször, az tudja, hogy bolti, zacskós paprika a szemétbe való. Vagy van egy ismerőse valami paprikatermő vidéken, vagy inkább grillezni fog. A magyar paprika mélyrepülése az egész élelmiszeripar egyik legszomorúbb és legjellemzőbb története. Ma tizedannyi területen termelnek paprikát az országban, mint három évtizede. A nagyképűsködő, nemzeti színű zacskókban meg többnyire spanyol és dél-amerikai paprikákkal felütött, jobb esetben a Vajdaságból származó fűszer van. És nagyon rossz. Tudom, próbáltam. (Az Erős Pista-szerű konzervipari állományjavító+aroma mutatványokról meg ne is beszéljünk!)
Így. Miután ilyen csúnyán le lettünk járatva, vigasztaljon bennünket a gondolat, hogy hozzájárultunk egy volt honfitársunk bloggerkedői sikereihez, és felhasználói oldalról hatékonyan működtettük a lokálpatrióta-lájkszivattyút. További jó étvágyat mindenkinek, ne felejtsenek el étkezés előtt kezet mosni!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.