Janukovics: Harcolni fogok Ukrajnáért

külföld
2014 február 28., 09:41
comments 395
  • Egyre feszültebb a helyzet Oroszország és Ukrajna között. Péntek reggel parlament után a nemzetközi repülőteret is elfoglalták oroszpárti fegyveresek a Krím-félsziget közigazgatási központjában, Szimferopolban és Szevasztopolban is.
  • A Krímbe vezető utak mentén közben géppisztolyokkal felfegyverzett emberek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében.
  • Az ukránok orosz beavatkozásnak tekintik a Krím félszigeteken történteket, és az ENSZ BT összehívását kérik.

16:35 A közvetítésünket egyelőre befagyasztjuk, természetesen ha bármi fontos történik, arról beszámolunk majd. Itt egy képen még az látható, hogyan fogadták az Instagramon Janukovics beszédét.

photo_camera via BBC

16:30  A krími parlament jóváhagyta a dél-ukrajnai autonóm terület új kormányának összetételét pénteki rendkívüli ülésén. (MTI)

16:28  Tekintettel a Krímben zajló eseményekre, nem szolgáltatja be fegyvereit a Jobboldali Szektor (PSZ) a nyugat-ukrajnai Rivnében és a hozzá tartozó megyében

A nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből összeállt PSZ tagjai Muzicsko állítása szerint engedéllyel tartják maguknál fegyvereiket. Bizonyítékként megmutatta az újságíróknak saját fegyvertartási engedélyét. (MTI)

16:22 Klicsko Twitteren üzente meg, hogy Janukovicsnak vissza kell térnie Ukrajnába, és felelnie azért, amit tett.

16:20 Az ukrán legfőbb ügyész utasította a belügyminisztériumot, hogy tíz napon belül tartoztassanak le 24 olyan tisztviselőt, akiknek közük lehet az elmúlt hetek összecsapásaihoz és az áldozatokhoz. A letartoztatandók között szerepel az állambiztonsági szolgálat egykori vezetője, a volt belügyminiszter, és a Berkut egykori parancsnoka is (BBC)

16:18 Oroszország meg fogja védeni honfitársainak jogait határtorozott, kompromisszumot nem ismerő módon, jelentette az orosz belügyminisztérium, bármie is gondoltak közben.

15:52 A visegrádi országok külügyi vezetői ígéretet kaptak az újonnan kinevezett ukrán kormányfőtől arra, hogy mihamarabb rendezik Ukrajnában a kisebbségi nyelvtörvény ügyét. Ezt Martonyi János külügyminiszter mondta el. Az is kiderült, hogy az új ukrán kormány kész mihamarabb aláírni a szabadkereskedelmet is magában foglaló társulási szerződést az Európai Unióval. Martonyi János úgy vélekedett, hogy ennek fényében az unió döntéshozó szerveinek mihamarabb vissza kell térnie, meg kell vizsgálnia az ezzel összefüggő kérdéseket, és a lehetőségek keretein belül fel kell gyorsítania a megállapodás aláírását. (MTI)

15:51 A Krímben élő orosz kisebbség tagjai egy peticiót indítottak, amiben arra kérik Putyint, hogy ne szállja meg a területüket. Az ukrán hírügynökség beszámolója szerint a fő állításuk az, hogy nincs szükségük arra, hogy érdekeiket más országok védjék meg, ők mindig boldogan és szabadon élhettek ott, ahol. (BBC)

15:23 Oroszország elutasítja Ukrajnának azt a javaslatát, hogy konzultáljanak a két ország barátsági szerződéséről, mert álláspontja szerint a Krím félszigeti események az ukrán belpolitikai folyamatok eredményeként következtek be, közölte az orosz külügyminisztérium. Moszkva cáfolta, hogy megsértette volna a csapatok mozgásáról szóló megállapodást a krími térségben. Előzőleg Ukrajna javasolta, hogy a krími eseményekkel összefüggésben haladéktalanul tartsanak kétoldalú konzultációt az 1997. évi orosz-ukrán barátsági, együttműködési és partnerségi szerződés 7. cikke alapján. (MTI)

15:21 Véget ért a sajtótájékoztató, Janukovics a végén még figyelmeztette azokat, akik felelősek ezért a felfordulásért, hogy számon lesznek kérve.

photo_camera REUTERS/Maxim Shemetov

15:18 Sosem voltak külföldi számlái, külföldi ingatlanjai. Ő egy közszereplő, minden vagyonáról elszámolt az adóbevallásában, meséli most Janukovics.

15:14 Kijevben, a Majdanon autókból kihangosítva hallgatták Janukovics beszédét. a Daily Telegraph tudósítója szerint főleg gúnyos nevetés fogadta szavait.

15:11  Röviden összefoglalva az eddig elhangzottakat, semmi nagyon váratlan nem történt. Janukovics nem látta be a felelősségét, szerinte fasiszták vették át a hatalmat az országban, de továbbra is magát tekinti az ország legitim elnökének. Szerinte az oroszoknak is lesz még szavuk ahhoz, hogy a szomszédjukba káosz tombol, ugyanakkor határozottan ellenzi a katonai beavatkozást és az ország függetlenségének megsértését.

15:09 Hogy miféle reakcióra gondolt, az csak azután fog kiderülni, ha végre tud vele találkozni, és átbeszélik a szituációt. Oroszország nem maradhat közömbös a volt elnök szerint, ha szomszédjánál káosz pusztít. Ugyanakkor a megoldást csak békés úton lehet elképzelni, intervencióról nem lehet szó.

15:07 Janukovics az imént arról beszélt, meglepte, hogy Putyin, ismerve a jellemét, ennyire visszafogott és higgadt maradt, de nem tartja kizártnak, hogy még reagálni fog a helyzetre.

15:05 Fegyveres ukrán határőr nézi bentről a kinn járkáló orosz hadi tengerészeket.

photo_camera REUTERS/Baz Ratner

15:00 Közben az ukrán határőrség  balaklavai bázisa körül még mindig orosz haditengerészet járőrözőnek.

photo_camera REUTERS/Baz Ratner

14:58  "Én vagyok a legitim elnök". - mondja Janukovics, mivel nem váltották le, nem is mondott le, és még mindig életben van. Timosenko ügyét szerinte jogi szempontból kell majd vizsgálni.

14:54 Janukovics megvédte a Berkut tagjait, szerinte támadás alatt álltak, és úgy kellett cselekedniük. Elnézést is kért tőlük, amiért lehetelten körülmények között kellett dolgozniuk. A rendőrségnek joga volt az önvédelemhez, teszi hozzá. Arra soha nem adott parancsot, hogy lőjenek, teszi hozzá.

14:51 A negyven perce zajló sajtótájékoztatón Janukovics élesen bírálta a nyugati kormányokat is, azzal vádolva őket, hogy súlyosbították a válságot, és az áldozatok az ő felelőtlen politikájuk eredménye, amivel felbátorították a Majdan résztvevőit.

14:50 Janukovicsnak nincsenek negatív érzelmei Timosenko felé, de szerinte az egyezség, amit aláírt az oroszokkal, hatalmas terhet rótt az ukrán emberekre.

photo_camera REUTERS/Maxim Shemetov

14:47

A tüntetők meggyilkolása? Ki adta ki a parancsot a mesterlövészeknek? A hadi gálya? A struccok? Az eltűnt milliárdok? Na ne már...

- írja a BBC újságírója, Duncan Crawford, arra utalva, hogy a helyszínen lévő újságírók eddig nem szorították sarokba a volt elnököt.

14:46 Janukovics szerint a május 25-ei elnökválasztás nem legitim, ezért azon nem kíván részt venni.

14:44 Janukovics megint azt ismételgeti, hogy amint lesz lehetősége hazatérnie biztonságban, akkor visszatér az országba. Látja, hogyan lehetne megoldani ezt a krízist. Például, ha betartanák azt az egyezséget, amit korábban kötött az ellenzékkel. És ha a nyugati országok teljes felelősséget vállalnának ezért, és mindkét oldalt elismernék.

14:36 A Krím félszigeten bármiféle katonai akciót elfogadhatatlannak tart a volt elnök. Nem fog semmiféle katonai beavatkozást kérni az oroszoktól.

14:34 Az újságírókat nem könnyű kordában tartani a teremben. Mindenki kérdezni akar Janukovicstól. Az most kiderült, hogy hazafias érzelmű ukrán határőröknek köszönheti, hogy életben van, és hogy eljutott Oroszországba. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nem találkozott Putyinnal, amióta Oroszországban van, de telefonon beszéltek.

Egyetértettek abban, hogy ahogy lehetőségük lesz rá, találkozni fognak. De időpont még nincs.

14:32 Hisz abban, hogy Ukrajnának egységesnek kell maradnia. Akkor fog visszatérni az országba, ahogy a családja és az ő biztonsága biztosítva lesz.

kijev

14:29 Azért van most Rosztovban (Oroszország), mert egy barátja is itt él, őt látogatta meg, hogy átmeneti nyugalomra leljen. Minden ami most Ukrajnában történik, az természetes reakció arra, hogy banditák ragadták magukhoz a hatalmat.

14:27 Törvényeken kívüliség, terror, anarchia, káosz, és a hatalom teljes hiánya. Janukovics szerint ez van most Ukrajnában.

14:25 Janukovics arról is beszélt, hogy olyan emberek ragadták magukhoz a hatalmat, akik korábban az erőszak felélesztésében vettek részt. Ők ráadásul félelmet keltenek Izraelben is, tette még hozzá. Szerinte az új kormánynak nincs legitim felhatalmazása a kormányzásra.

14:23 Janukovics elnézést kér, mert nem volt elég erős, hogy fenntartsa az ország stabilitását. Szerinte nem elmenekült Kijevből, hanem csak elment Harkiv városába, az autókonvojára pedig rá is lőttek.

14:22 Janukovics népszavazást javasol az ország jövőjéről.

14:20 Szerinte senki nem buktatta meg őt, családja és saját élete védelmében hagyta el Kijevet. De nem adja fel, erősíti meg újra.

14:17 Az elmenekült elnök szerint az ukrán ellenzék megsértette azt az egyezséget, aminek értelmében az elnökválasztásig ő hatalmon maradhatott volna. Szerinte továbbra is alkotmányos reformra van szükség még idén, és elnökválasztásokra decemberben. A fegyvereseknek pedig el kell hagyniuk Kijev utcáit. Szerinte ezek a fegyveres erők ártatlan polgárokat támadtak meg, emellett pedig épületeket, templomokat romboltak le. Ez jelenleg is zajlik.

14:14 Janukovics oroszul beszél. Azért hagyta el az országot, mert veszélyben volt az élete. És most azt jelenti be, hogy harcolni fog Ukrajna jövőjéért azokkal szemben, akik félelmet keltenek az emberekben.

Ukrajnában a fasiszták vették át a hatalmat, akik csak a nép egy kisességét képviselik.

14:11 Megérkezett a volt ukrán államfő.

janukovics_orosz_sajttajekoztato

14:08 Végre lett egy beágyazható stream a sajtótájékoztató helyszínéről. Íme:

14:05 Janukovics még nincs sehol, de az már látszik, hogy ukrán zászlók előtt fog beszélni az orosz város, Rosztov-na-Donu egyetemén.

egyetem

14:03 Az orosz tengerészgyalogosok, akik körbevették az ukrán partiőrség bázisát, azt állítják, hogy azért vannak ott, hogy megakadályozzák, hogy a bázison lévő fegyvereket szélsőségesek kaparinthassák meg. Harmincan lehetnek, szisztematikusan körbezárták a bázist. Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta az esetet. (Guardian)

13:58 Klicsko szerint Timosenko indul az elnökválasztáson. A nemrég szabadult politikusnő ezt pár napja még nem erősítette meg, de most Klicsko, aki egyben várhatóan riválisa is lesz Timosenkónak, most elmondta ezt újságíróknak. (BBC)

13:57 Az AP szerint az ukrán partiőrség azt jelentette, hogy a bázisukat orosz tengerészgyalogosok vették körbe. (Guardian)

13:53 Elvileg itt lehet követni majd Janukovics sajtótájékoztatóját.

13:48 Krím = Ukrajna = Európa, hirdeti egy tüntető táblája Kijevben, a Majdanon pénteken.

photo_camera YURIY DYACHYSHYN / AFP

13:46 Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács nemrégiben kinevezett titkára elmondta, szükségállapot bevezetésének lehetőségét tanulmányozzák a Krím félszigeten kibontakozó válság megfékezése érdekében.

Parubij azt is hozzátette, hogy ha be is vezetnének szükségállapotot, az nem jelentené a hadsereg bevetését, mivel szerinte a meglévő rendfenntartó erők is kezelni tudják a válságot. Az ukrán jogszabályok értelmében a parlament rendelhet el szükségállapotot, legfeljebb két hónapra. (MTI)

13:43 Az orosz belügyminiszter felajánlotta az egykori ukrán rendőröknek, akik az elmúlt pár napban elhagyták az országukat, hogy csatlakozzanak az orosz belügyi egységekhez. Az egyszerűsített állampolgársági megszerzése után már hordhatnák is az orosz egyenruhát. (BBC)

13:39 A krími parlament egyik magas beosztású képviselő, Szerij Csekov arról beszélt az ukrán hírügynökség szerint, hogy a fegyveresek, akik megszállták a parlament épületét Szimferopolban, még mindig benn vannak. A képviselői állítása szerint a krími parlament tagjai hívták be őket, és addig maradnak, ameddig a képviselők ezt így látják jónak. (BBC)

13:34 Oroszpárti tüntető egykori szovjet katonai zászlóval Szimferopolban, pénteken.

photo_camera REUTERS/David Mdzinarishvili

A tüntetésen kozákok is felbukkantak.

photo_camera REUTERS/David Mdzinarishvili

13:30 Visszakerültek az ukrán hatóságok ellenőrzése alá a krími repterek. Erről  Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetője beszélt, erről pedig az orosz állami hírügynökség, az Interfax számolt be. Ugyanakkor az ismeretlen fegyveresek még mindig úttorlaszokat építenek a repterek közelében. (BBC)

13:29 Az Európai Bizottság politikai megoldást sürget, és önmérsékletre szólították fel a feleket. (Guardian)

13:26 Beágyazni sajnos nem lehet, de az orosz RT-televízió Youtube-csatornáján a krími parlament előtt gyülekező orosz zászlós tömeget lehet jelenleg figyelni.

Az Espresso Tv csatornája sem sokkal izgalmasabb műsort kínál, a megszállt repterek környékét adják. Viszont a hírek szerint itt majd követhető lesz Janukovics sajtótájékoztatója is.

13:18 Ennyien várják már Janukovicsot, tudósít a helyszínről az Euromaidan.

sajtotajekoztato

13:06 Janukovics leszállt az orosz Rosztov-na-Donu katonai repterén. Itt fog sajtótájékoztatót tartani magyar idő szerint kettőkor. A város egyetemét már ki is ürítették. (BBC)

12:47 Moszkva minden egyes ukrán állampolgárt provokál azzal, hogy védelmet nyújt Viktor Janukovics leváltott államfőnek, mondta Vitalij Klicsko a Bildnek.

Klicsko szerint a leváltott elnököt haladéktalanul bíróság elé kell állítani Ukrajnában, mert ő a felelős a meggyilkolt tüntetők haláláért. Janukovics azonban még mindig államfőnek tekinti magát, ami abszurd, Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig védelmet nyújt a véres kezű diktátornak, ami provokáció.

A politikus egyetért Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfővel abban, hogy agressziónak kell minősíteni minden orosz csapatmozgást, amelyet az orosz haderők a krími támaszpont területén kívül hajtanak végre. "Örülök, hogy ebben a kérdésben a NATO is egyértelműen állást foglalt" - mondta el Klicsko.

Arra a kérdésre, vajon Julija Timosenko stabilizálhatja-e az országot, azt mondta, fontos, hogy a volt kormányfő kiszabadult a börtönből, és kétségtelen, hogy tehetséges politikus, de korábban már volt lehetősége az ország megváltoztatására, sok ígéretét mégsem valósította meg. A 2004-es forradalom után Timosenko és Viktor Juscsenko akkori elnök nem hajtott végre reformokat, ami sokak számára a forradalom elárulását jelentette. (MTI)

12:44 Az ismeretlen nemzetiségű katonák egy része elhagyta a szimferopoli repteret. Pár tucatnyian távoztak hirtelen, rendszám nélküli teherautókon, de még maradtak azért katonák a helyszínen.

photo_camera via Alexander Marquard Twitter

12:36 A híres szabadúszó újságíró, Harriet Salem az imént futott bele a Szevasztopol és Szimferopol között felállított úttorlasznál az ismert botrányhős orosz nacionalista politikusba, Vlagyimir Zsirinovszkijba, a Liberális-Demokrata Párt vezetőjébe. Zsirinovszkij éppen Szevasztopol felé hajtott, de azt elmondta, hogy az oroszok segítenek megoldani a gazdasági helyzetet dél-keleten, mert üzemanyagot és földgázt tudnak biztosítani olcsón. Azt is elmondta, hogy az orosz katonai manőverekben nincs semmi különös, a krímiek pedig maguk dönthetnek majd a jövőjükről. Szerinte Janukovics a törvényes elnök az alkotmány értelmében, és csak ő írhat alá bármiféle rendeletet. (Guardian)

12:30 Ha kiderül, hogy Janukovics tényleg Oroszországban van, akkor a megbízott ukrán főügyész kérni fogja a kiadatását, mivel nemzetközi körözés van érvényben a volt elnök ellen. Hát, sok sikert. (Guardian)

12:16 A harkivi bíróság lezárta Julija Timosenko ellen folytatott büntetőeljárást. A volt kormányfőt adócsalással és sikkasztással vádolták.

Az üggyel foglalkozó bíró bejelentette, hogy az ügyészség visszavonta a politikussal szembeni a vádakat. Az ügy lezárása mellett a bíróság visszavonta a Timosenko ellen hozott vagyonelkobzási határozatot is. Ebben a perben a volt kormányfőt azzal vádolták meg, hogy az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (JeESZU) magánkézben levő energiavállalat vezetőjeként az 1990-es évek közepén 25 millió hrivnya (több mint 3 millió dollár) értékben költségvetési pénzeket tulajdonított el, illetve próbált meg eltulajdonítani, 4 millió hrivnya (500 ezer dollár) adót nem fizetett be, illetve közel egymillió dollár értékben fizetett drága szállodákban és éttermekben egy külföldi cég bankkártyájával, ami után szintén nem fizetett adót.

2011-ben ítélték hivatali visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre Julija Timosenkót a 2009-ben általa miniszterelnökként aláírt orosz-ukrán gázmegállapodás miatt. A Harkivban raboskodó politikust a múlt héten engedték szabadon. (MTI)

12:12 Svájci hatóságok pénzmosás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak Viktor Janukovics és fia ellen. (BBC)

12:05 A zn.ua ukrán hírportál szerint nem kizárt, hogy a Szevasztopolba megérkezett katonai helikopterekkel Viktor Janukovics tért vissza Ukrajnába Oroszországból. A portálnak egy név nélküli forrás nyilatkozott, aki szerint a helikopterek az oroszországi Anapából szálltak fel. .

Refat Csubarov, a krími tatárok parlamentjének (medzslisz) elnöke megerősítette a nyolc orosz helikopternek a dél-ukrajnai városba érkezését. Azt azonban, hogy az egyik fedélzetén Janukovics utazott volna, nem tudta megerősíteni, állítása szerint most ellenőrzik ezt az információt. (MTI)

11:58 Így néznek ki a Szimferopolban, a reptér környékén őrjáratozó katonák. Az újságírók azon kérdésére sem voltak hajlandóak válaszolni, hogy oroszok vagy ukránok-e.

photo_camera Sean Gallup/Getty Images

11:51 Kijevben viszont béke honol, a kanadai külügyminiszter, John Baird kereste fel péntek délelőtt a Majdant. Korábban találkozott Timosenkóval is.

photo_camera ( REUTERS/Valentyn Ogirenko)

11:46 Csak emlékeztetőül, az Ukrajnában tömeggyilkosság vádjával körözött Janukovics ma kora délután sajtótájékoztatót fog tartani, valahol Oroszországban, egy titkos helyszínen.

11:44 Az Euromaidan oldalain terjed a videó, amin állítólag Szevasztopol felé repülő rengeteg helikopter látható. Hogy valóban ma készült-e a felvétel, azt más forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni.

11:42 A Wall Street Journal moszkvai tudósítója, Alan Cullison Twitteren írt arról, hogy számos rendszám nélküli katonai teherautót látott Szevasztopol felé haladni.

11:37 Breaking: Az ideiglenes ukrán elnök,Olekszandr Turcsinov leváltotta a hadsereg főparancsnokát, Jurij Iljin admirálist. Őt parancsnokká még Janukovics tette, már a válság eszkalálódása közben, február 19-én. A BBC információi szerint Iljin admirálist csütörtökön infarktussal szállították kórházba.

11:34 Hiába a reptér blokádja, az Index közvetítése szerint zavartalan a közlekedés a reptéren, érkezett gép Kijevből, és nemrég elindult egy Moszkvába is.

11:29  Oroszországban közben házi őrizetbe vették Alekszej Navalnij ellenzéki politikust. Erről a moszkvai kerületi bíróság döntött, április végéig nem hagyhatja el otthonát.

A korrupció ellenes küzdelméről ismertté vált politikust tavaly egy nagy értékű sikkasztási ügyben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de azóta újabb, ezúttal csalási ügyben folyik ellene és testvére ellen büntetőeljárás. Navalnij eddig engedély nélkül nem hagyhatta el lakóhelyét. Az ellenzéki politikus a 2011-2012-es oroszországi nagyszabású hatalom ellenes megmozdulások egyik fő szervezője. Hétfőn részt vett a Bolotnaja-ügyben elítélt aktivisták melletti szimpátiatüntetésen és ezért hétnapos elzárással büntették. (MTI)

Navalnijról itt írtunk részletesebben.

11:23 Újabb, ismeretlen eredetű katonák érkeznek a szevasztopoli reptérre.

photo_camera VASILIY BATANOV / AFP

11:08 Az Egyesült Államok ukrán nagykövete, Geoff Pyatt Twitteren írt arról, hogy az oroszoknak és Európának közös érdeke egy stabil Ukrajna.

11:05 Az orosz Fekete-tengeri Flotta egy hadihajója elállta a balaklavai kikötőből a tenger felé vezető kijáratot, ezért az nem tudnak onnan kihajózni az ukrán határőrség parti egységei.

Szevasztopol utcáin eközben egyelőre nem megerősített hírek szerint feltűnt egy, az orosz flotta tengerészgyalogságához tartozó páncélozott szállítójármű az Oroszország által Ukrajnától bérelt támaszpont területén kívül. Az orosz flottánál nem voltak hajlandók a hírt kommentálni.

Helyi hírek szerint mintegy 300 fegyveres továbbra is ellenőrzése alatt tartja a szevasztopoli Belbek nemzetközi repülőteret. A dél-ukrajnai város hatóságaihoz közel álló forrás szerint a fegyveresek az orosz fekete-tengeri flotta tengerészgyalogságához tartoznak. (MTI)

photo_camera via Euromaidan twitter

11:03 Azonosító nélküli katonák Szevasztopolban.

photo_camera VASILIY BATANOV / AFP

10:55 Egyelőre az sem világos, hogy a reptereket megszálló katonák milyen nemzetiségűek. Semmiféle azonosító nincs rajtuk, és a BBC szerint nem is túl közlékenyek, viszont annyira erősen fel vannak fegyverkezve, hogy az újságírók nem is nagyon mennek köze feszegetni a kérdést. Az orosz haditengerészet tagadta, hogy orosz katonák vennének részt az akcióban.

10:42 Eközben Kijevben tárgyalnak a visegrádi országok külügyminisztereivel tárgyalnak Janukovics egykori ellenzékének tagjaival. A képen Martonyi János és Vitalij Klicsko kézfogása látható.

photo_camera (MTI/Koszticsák Szilárd)

10:38 Azonosító nélküli katonák a szimferopoli reptér bejáratánál. Mellette Szent György-szalagos oroszpártiak őrködnek.

photo_camera Sean Gallup/Getty Images

10:35 Orosz parlamenti képviselők az Igazságos Oroszország pártból egy olyan törvényt terveznek benyújtani, ami alapján könnyebben lehetne Oroszországhoz csatolni új területeket. (BBC)

10:30 Orosz katonai ellenőrzőpontokról tett közzé videót az Euromaidan.

10:28 Az ENSZ BIztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kérte az ukrán parlament. Egyben felszólították Oroszországot, hogy állítsa le az Ukrajna területi integritását fenyegető lépéseket. Egyidejűleg az elfogadott határozatban felkérte az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy garantálják Ukrajna szuverenitását. (MTI)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.