Nem Janukovics lövetett Kijevben?

külföld
2014 március 05., 21:44
comments 218

Ugyanazok a mesterlövészek lőhettek a tüntetőkre, mint a rendőrökre februárban Kijevben, és egyáltalán nem biztos, hogy ők a kormány emberei voltak.

Ez derült ki egy lehallgatott és kiszivárgott telefonbeszélgetésből, amit Urmas Paet észt külügyminiszter és Catherine Ashton, EU-s külügyi vezető folytattak. Ezeket az információkat Paet közölte Ashtonnal, akik megdöbbenéssel fogadta a hírt.

Paet elmondásából az rajzolódott ki, hogy lehet, hogy valaki az akkori ellenzékből (azóta az új kormányból) akart ezzel provokálni Janukovics ellen.

A gyanút erősíti, hogy azóta a kormány nem siet kivizsgálni, ki a felelős több tucat ember haláláért. A kiszivárgott felvétel először a Russia Todayen jelent meg, de Poet elismerte, hogy valóban ezt mondta. Ugyanakkor szerinte ezzel nem állította azt, hogy az ellenzék lenne a felelős, csak elmondta, mit hallott Kijevben. Ashton nem kommentálta a beszélgetés tartalmát.

photo_camera (REUTERS/Yannis Behrakis )

De honnan tudja mindezt Poet?

Állítása szerint egy Olga nevű orvos mondta neki Kijevben, hogy a tüntetők és a rendőrök testében talált golyók, és azok felirata is megegyezett, és ő beszélt arról is, hogy valakik az ellenzékből lehetnek a gyilkosságok mögött.

Az orosz média szerint mindez bizonyíték arra, hogy a Majdan vezetői rendelték meg a gyilkosságokat. Ashton ugyanakkor a beszélgetésben is azt mondja, mindez azt bizonyítja, hogy alaposan ki kell vizsgálni, mi történt valójában. (Kyiv Post/RT/Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.