Őrizetbe vették Ruttner Györgyöt

Gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség Ruttner Györgyöt. Ő az az ügyvéd, aki védte Damu Rolandot és Stohl Andrást.

Ruttner ellen tavaly decemberben emeltek vádat jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás és más bűncselekmények miatt.

Nem túlságosan körmönfont módon ügyfeleitől lenyúlta azokat a letéteket, amiket fizetőképességük alátámasztására kért tőlük.

A hivatalos közlemény szerint az ügyvéd 2010. és 2012. között ingatlanvásárlás fedezeteként összesen négy ügyfelétől, fejenként tízmillió forintot meghaladó összeget vett át ügyvédi letétként. Az adásvétel nem jött létre, de a pénzt Ruttner nem adta vissza.

Ruttner azzal védekezett korábban, hogy régi ügyfeleitől uzsorakölcsönt volt kénytelen felvenni. Mégpedig azért, mert bedőlt a Ceglédbercel határában elindított munkahelyteremtő beruházása, és a nyakába szakadt a projektre felvett devizahitel is. Ceglédbercel határában egy dolog biztosan elkészült, 4,5 hektáron Ruttner kisebb erődre emlékeztető luxusfarmja, amit még 2011-ben kénytelen volt meghirdetni 1,5 millió euróért. Ennyiért nem vitték el, az állítólagos uzsorakölcsönt pedig a nála hagyott letétekből fizette.

Ruttnernek tízmilliós adótartozása is van.

Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte Ruttnerrel szemben.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.