Olyan szavakat adtak Vágási Feri szájába, amiket ő sosem mondott

Popkult
2014 március 10., 14:19
comments 57

Nemcsák Károly a József Attila színház igazgatója. Meg még inkább ő játszotta Vágási Ferit a Szomszédokban. Vágási Feriként csomószor szerepel a Szomszédok forever Facebook-csoportban is. Itt mindenféle idézeteket raknak a Szomszédokból kivágott képekre. Így:

1979625_582079821873591_2094149908_n

Ez nem egy óriási csoport, 5800 rajongójuk van.

Ezért is lepődtek meg az adminok, amikor levelet kaptak a József Attila színháztól.

feri

Tényleg ez van leírva:

"A politikai tartalmú feliratokat pedig, ha kérhetjük, mellőzzétek. Se a hazai választási kampánynak, se a nemzetközi kríziseknek nem kíván ily módon Nemcsák Károly, még Vágási Feri szerepképként sem részese lenni."

Hmmm.

Tehát Nemcsák nem tartozik azok közé a művészek közé, aki kimondottan távol tartják magukat a politikától. Éppen ellenkezőleg, az embernek az a benyomása, hogy a színházigazgató kifejezetten szeret a politikai szereplők környékén mocorogni. Ezen belül is Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz környékén.

Itt például Orbán Viktorral énekli pálinkázás közben a Fehérvári huszárok című nótát. Mintegy részeseként az eseményeknek.

 

Itt konkrétan György István fideszes országgyűlési képviselőjelölt mellett kampányol. Egy Fidesz zászló és egy "Választás 2014" tábla között. Nem 100 százalékig mentesen a politikától. get_item

Felhívtuk a József Attila színházat is, hogy mégis miért küldték el ezt a levelet. Kiderült, hogy Berki Krisztián herevasalása és a krími válság miatt tört ki a balhét.

"Pár napja bent kávéztunk a színházban, amikor két kolléganő nevetve jött oda, és mondták, hogy látták, hogy a Károlyról milyen kép van kint a Facebookon Berki Krisztián herevasalásával kapcsolatban. Az igazgató úrnak szó szerint megállt a kezében a kanál."

Kiderült, hogy Nemcsáknak nincs Facebook fiókja, és általában az internettől is távol tartja magát.

photo_camera Nemcsák Károly távol tartja magát az internettől.

Viszont ugye színész, hiú ember, úgyhogy mikor a kollégák pár nappal később rákérdeztek a dologra, megmondta, hogy zavarják a képek, és megkérte őket, hogy lépjenek valamit.

"A levelünk annyiról szólt, hogy normálisan csinálják. Ahogy eddig is ment. Most volt a herevasalás, és az ukrán válsággal is olyan dolgokat adtak a szájába, amiket sosem mondott. Ez már sok volt. Szerintem lenne jogi lehetőségünk is fellépni, mégis az igazgató úr képmásáról van szó, de nem tesszük ezt, csak egy kérést küldtünk. A politika dologban frappánsan válaszoltak."

Ezzel a képpel rakták ki a színház levelét az oldalra.

1800181_585314428216797_303971671_n

(A képeket és a levelet köszönjük a Szomszédok-forever csoportnak)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.