Hírünk a nagyvilágban: magyar stricik hálózatára csaptak le Belgiumban és Magyarországon

bűnügy
2014 március 16., 14:23
comments 58

A Belgiumban működő prostituáltak futtatásával foglalkozó magyar bűnszervezetet a belga és a magyar rendőrség számolta fel a napokban.

A rendőrség azt írja: a többségében magyar állampolgárokból álló bűnszervezet tagjaiként, 2012. óta Magyarországon toborzott nőket szállítanak Belgiumba, ahol Ghent városában, a piroslámpás negyed különböző bárjaiban prostituáltként dolgoztatják őket. A bizonyítékok szerint a csoport tagjai az áldozatokat befolyásolták, fenyegették, megverték, adott esetben arra is kényszerítették őket, hogy több pénzért védekezés nélkül szexeljenek.

A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, ellenőrizték bevételeiket, mozgatták őket a különböző bárok között, meghatározták, mikor és hol dolgozzanak. A pénzből a stricik házakat és kocsikat is vettek maguknak.

zsákmány 1

Március 13-án a két országban egy időben csaptak le a bandára.

  1. A belga hatóságok több helyszínen tartottak házkutatásokat Gentben, és 8 embert (7 magyar és 1 külföldit) fogtak el, akiket emberkereskedelemmel, bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással gyanúsítanak.
  2. Még aznap a magyar nyomozók két belga nyomozóval Budapesten, Nyíregyházán és Mohácson az ügyben eljáró belga vizsgálóbíró által kiadott európai elfogatóparancs alapján két személyt fogtak el, és 7 helyen tartottak házkutatást. Több luxusautót, közel 10 millió forint készpénzt, némi kábítószert és ékszereket találtak és foglaltak le.
photo_camera Némi ékszer
photo_camera Némi kábítószer

Az őrizetbe vett két ember közül csak egyikük járult hozzá a Belgiumba való kiadatásához. További bűntársakat keresnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.