A kormányerők elfoglalták a tüntetők központját Venezuelában

LEO RAMIREZ / AFP

Hétfőn a hatóságok ellenőrzésük alá vonták Caracasnak azt a terét, ami az utóbbi másfél hónapban a kormányellenes megmozdulások központja volt.

Az ezerfőnyi biztonsági erő az Altamira-térhez vezető főutakat is fokozottan őrzi, ezeken a venezuelai Nemzeti Gárda motorkerékpárosai járőröznek. Mindeközben munkások tucatjai takarítják el a korábbi összecsapások közterületi romjait, törmelékét. A főként diákokból álló tüntetők kövekkel, Molotov-koktélokkal dobálták a biztonsági erőket, az utóbbiak pedig könnygázt, gumilövedékeket, vízágyúkat vetettek be ellenük.

A belügyminiszter, Miguel Ridriguez Torres szerint ezzel ismét biztosítják a városrész több ezer lakójának jogát a békés életvitelhez, amitől a tüntetők megfosztották őket.

Hasonlóakat mondott Manuel Quevedo tábornok, a Nemzeti Gárda caracasi egységének parancsnoka is, szerint a történtekért egy kisebb csoportot hibáztatható, ami rá akarta kényszeríteni akaratát az emberek többségére, olyanokra, akik békében akarnak élni a városnegyedben.

Az összetűzésekben eddig 29-en haltak meg. A legutóbbi áldozat egy katonatiszt, aki hétfőre halt bele fejsebébe. Őt vasárnap este érte lövés egy utcai barikádnál Maracay városában. Eddig 1500 embert tartóztattak le, de mára már csak százan vannak őrizetben. Közülük 21-en a biztonsági erőkhöz tartoznak, vannak köztük, akiket emberöléssel vádolnak.  (MTI)

A tüntetések kiváltó okairól, azaz az elviselhetetlen mértékűvé váló bűnözésről, áruhiányról és inflációról itt írtunk alaposabban, arról pedig, hogy miért nem lehet sejteni sem, mi vár az országra, itt írtunk egy keveset.