A legvadabb elméletek az eltűnt maláj gépről

Közel tíz nappal az eltűnése után egyetlen dolog biztos az MH370-es Kuala Lumpur-Peking járatról: a modern légiközlekedés történetében ennél furább dolog még nem történt. A Malaysian Airlines gépe most már jó úton halad afelé, hogy Amelia Earhart és a Lost tévésorozat óta a legrejtélyesebb repülős rejtély legyen.

INDIA-MALAYSIA-MALAYSIAAIRLINES-CHINA-TRANSPORT-ACCIDENT

Talán egyszer kiderül, pontosan mi történt a maláj géppel, 227 utasával és 12 fős személyzetével. Most azonban még mindenki (vagy mégsem mindenki, lásd később) a sötétben tapogatózik. Eleinte a baleset tűnt a legvalószínűbbnek, most viszont már arról beszélnek a szakértők, hogy valaki valamiért szándékosan eltérítette a repülőt

A tisztánlátást nem segíti az sem, hogy az eltűnés óta különböző hivatalos és félhivatalos forrásokból egymásnak teljesen ellentmondó információk láttak napvilágot az MH370 sorsával kapcsolatban. A szakmai szerencsétlenkedés béna kommunikációval kombinálva pedig mindig táptalaja a legkülönbözőbb teóriáknak és összeesküvés-elméleteknek.

Ezeket szedtük most össze, a viszonylag reálistól kezdve az egészen röhejesen át az épeszű ember számára teljesen hihetetlenig. Amíg nincs megnyugtató válasz arra, hogy mi történt a géppel, ezek csak tovább fognak burjánzani. És ha esetleg egyszer a hivatalos nyomozás eredménnyel zárul, akkor is egészen biztosan lesznek alternatív magyarázatokat erőltetők, mint a szeptember 11-i terrortámadások esetében.

INDONESIA-MALAYSIA-MALAYSIAAIRLINES-CHINA-TRANSPORT-ACCIDENT

A dühös ellenzéki pilóta

Ezt még konteónak sem lehet nevezni, hiszen jelenleg a nyomozással foglalkozó különböző szervezetek is vizsgálják, pontosan ki is (volt?) Zaharie Ahmad Shah, az MH370-es járat pilótája. Az 53 éves férfiról annyi bizonyos, hogy nagyon tapasztalt pilóta volt, aki annyira rajongott a repülésért, hogy még otthon is üzemeltetett egy szimulátort. Amennyiben valaki kikapcsolta a gép jeladóit, majd letérítette kijelölt útvonaláról, annak értenie kellett egy Boeing vezetéséhez, és ilyen biztosan nem sok volt a repülőn.

Na de miért akart volna a pilóta, a háromgyerekes apa ilyet csinálni? Akik szerint ő a tettes, azt mondják, hogy a férfi elkötelezett rajongója volt Anwar Ibrahimnak, a maláj demokratikus ellenzék vezetőjének, akit éppen néhány nappal a gép eltűnése előtt ítéltek öt év börtönre, a szodómia elég gyenge lábakon álló vádjával. És hogy Ahmad Shah-nak ettől eldurrant az agya.

Nem a dühös ellenzéki pilóta

A maláj vezetés lassan húsz éve próbálja az ország minden baját Anwar Ibrahimra kenni. Miért ne tennék ugyanezt az MH370 ügyében is, így próbálva leplezni saját inkompetenciájukat a gép eltűnése valódi okainak kutatásában?

Valaki mindent tud

Egészen hihetetlennek tűnik, hogy az NSA és a mindent látó műholdak korában egy ekkora darab vas csak úgy minden nyom nélkül eltűnjön. Van, aki szerint ez egyszerűen nem történhet meg, csak aki tudja, mi történt, valamiért nem árulja el. A maláj szervek munkájával egyre elégedetlenebb kínai kormány is mintha ilyesmire utalgatna, amikor a gép utasainak hozzátartozóit igyekszik lecsendesíteni.

A kínaiak nyilván a legfejlettebb technológiával rendelkező amerikaiakra mutogatnak, ám érdemes megjegyezni, hogy speciel ők maguk is sok mindent láthatnak a régióban, aminek jó részét, például a Dél-kínai tengert, ahol a gépet utoljára holtbiztosan látták, gyakorlatilag országuk részéneik tekintik. Na és miért nem mondanak semmit az amerikaiak, ha tudják, mi történt az MH370-el? Hát mert az NSA-botrány után nem akarják, hogy egy újabb mindent látó kémprogramjukról beszéljen a világ.

Landolás ismeretlen helyen

Sok szempontból a leghihetetlenebb elmélet, de mivel sehol nem találták nyomát a gépnek, muszáj ezzel a lehetőséggel foglalkozni. És foglalkoznak is ám sokan! Miután Vietnamtól délre az MH370-ről valaki utoljára jelentette, hogy minden rendben, nincs biztos információ a gép további útjáról-sorsáról. A még mindig nem holtbiztosra vett radarképek szerint állítólag valahogy átjutott a Maláj-félsziget túlsó, nyugati oldalára, az Andamán-tenger fölé, majd végérvényesen nyoma veszett.

Ekkor még bőven volt kerozin a gépben, ami akár több órán át is repülhetett valahova. Egy Boeing 777-est nem olyan egyszerű letenni, kellő hosszúságú leszállópálya kell hozzá, amelyekből az elérhetőket már feltérképezték. Persze kellett hogy legyen valaki, aki a földről konspirál a gép eltérítőivel, de akkor az is lehet, hogy valakik olyan gondosan előkészítették az egész akciót, hogy előre belevágtak egy leszállópályányi helyet Délkelet-Ázsia dzsungeleibe, valahol a Burma-Vietnam-Kelet Timor háromszögben.

AFP PHOTO / HOANG DINH NAM

A tamilok voltak

Feltételezzük, hogy a gép tényleg eljutott az Andamán-tenger fölé, majd eltűnt. Onnét már nincs messze Srí Lanka szigete, amelynek északi részén még mindig aktív a Tamil Tigrisek terrorcsoportja. Ők többek közt arról híresek, hogy a terrorizmus hosszú és kacskaringós történetében csak nekik sikerült rendes légierőt összehozni, Mit ad isten, Srí Lanka északi részén van is egy keveset használt reptér, ami elméletileg fogadhatta volna a nagy Boeinget.

Észak-Korea volt

Ha valami csúnya és rejtélyes történik a világban, abba mindenképpen bele kell keverni a világ legcsúnyább és legrejtélyesebb országát. Akiktől a gépeltérítés és az emberrablás nem is áll messze. Az MH370-en eredeti útvonalát alig kellett volna meghosszabbítani, hogy elérjen Észak-Koreáig, és ha van a világon politikus, aki elhallgatna egy komplett eltűnt gépet, az mindenképpen Kim Dzsongun. Ráadásul ez az ország, amelynek esetében nem is kell semmiféle racionális magyarázatot keresni: ők tényleg vannak olyan gonoszok és/vagy bolondok, hogy lelőjenek vagy elraboljanak egy utasszállítót több száz emberrel a fedélzetén.

Irán volt

Egy újabb országra mutogató összeesküvés-elmélet, amelynek ráadásul az az előnye is megvan, hogy muszlimokat kever az ügybe, akikre 2001 óta a fél világ gyanakszik, ha valami furcsa történik egy repülőgéppel. És itt nemcsak alaptalan vádaskodásról van szó, hiszen tudjuk, hogy a gépen volt két iráni állampolgár, akik Thaiföldön nyaral európaiaktól lopott útlevelekkel utaztak. Aki állítólag csak ártatlan menekültek voltak, akik így próbáltak Európába jutni. Na persze…

Snowden miatt történt

Van, aki a maláj gép utaslistáját böngészve találta meg a titok nyitját. Kuala Lumpurból Pekingbe utazott többek közt a Freescale nevű, kevéssé ismert techcég 20 munkatársa, az IBM malajziai leányvállalatának adattárolással foglalkozó igazgatója, és egy másik, szintén tömeges adattárolással foglalkozó szakember, aki egy olyan cégnek dolgozott, amelyet Edward Snowden szerint az NSA a kínaiak elleni kémkedésben használt. Véletlen? Hát persze, hogy nem!

A gép az Északi Sentinel-szigeten van

Az MH370-es járat utolsó feltételezett tartózkodási helye az Andamán-tenger felett nagyon közel volt a világ legrejtélyesebb szigetéhez, amihez képest a Lost sorozat is teljesen hihetőnek tűnik. Az Északi Sentinel-szigeten ugyanis még gyakorlatilag senki sem járt, csak messziről leselkedésből tudjuk, hogy lakik ott egy törzs, akikkel soha, senki nem létesített komoly kapcsolatot, és akik minden bizonnyal teljesen kőkorszaki körülmények közt élnek. Mi van, ha a gépen lévők valahogy idekeveredtek?

Nekem személyesen ez volt a kedvenc elméletem, mivel azt hittem, én találtam ki. Aztán az intetnet gyorsan megmondta, hogy dehogy. Az indiaiak már keresték a gépet az itt található számtalan lakatlan szigeten, de semmit sem találtak. Ettől még simán lehet, hogy a sentineliek már egy hete minden áldott nap kínait vacsoráznak.

Nem is térítették el

Bár most éppen ez tűnik a valószínűbb megoldásnak, van, aki szerint a gép különös viselkedése nem bizonyítja, hogy ember kormányozta. Az is lehet, hogy valamiért nem volt senki, aki irányítsa, és magától röpködött össze-vissza. Lehet, hogy a robotok fellázadtak az emberiség ellen, de az is, hogy a pilótafülkében ülők valamiért képtelenné váltak a gép irányítására. Történt már ilyen, például a 2005-ben lezuhant ciprusi fapados esetében. Ha ez az elmélet igaz, az MH370 egy ideig szálldosott, majd lezuhant.

INDONESIA-MALAYSIA-MALAYSIAAIRLINES-CHINA-TRANSPORT-ACCIDENT

Rejtélyes rakomány

A magyarázat, ami mindig felbukkan, ha valami hatalmas közlekedési eszköznek baja esik. Így volt ez egyébként a híres Malév-gép esetében is, amit állítólag az izraeliek lőttek le, mert állítólag a palesztinoknak szánt fegyverszállítmány volt rajta. Az MH370 esetében a gyanú a gép által állítólag szállított nagy mennyiségű lítiumelemre terelődött. Az elmélet szerint ezek valahogy túlhevültek, kigyulladtak, és a tűz gyorsan végzett a komplett repülővel.

Tömegpusztító fegyverként fog visszatérni

Tegyük fel, hogy a gépet valakik ellopták, mint Piszkos Fred a cirkálót. Na de mihez akarnak kezdeni vele? Nyilván nem színesfémként akarják elpasszolni, miután legyilkolták az utasokat és a személyzetet. És az is biztos, hogy nem valami emberbarát küldetésre szánnék.

Ez az elmélet azt mondja, hogy az ellopott hatalmas Boeing ideális arra, hogy a legkülönbözőbb tömegpusztító fegyverekkel teletömve csapjon le mondjuk egy nagyvárosra. El tudna bírni egy atombombát, de akár biológiai fegyvereket is permetezhetne. Mindezt persze úgy, hogy nem is lenne rajta személyzet, csak távirányított drónként terjesztené a halált.

Biztonságtechnikával foglalkozó szabadkőművesek voltak

Viszonylag közismert, hogy a világot sötét háttérhatalmak irányítják, amelyeknek két kedvenc szórakozása adatokat gyűjteni az emberiség valamennyi tagjáról, és minél idegtépőbbé tenni a reptereken a bizonsági ellenőrzést. Ezek az erők tüntették most el az MH370-et, hogy saját piszkos agendájukat tovább erősítsék.

Amikor majd kiderül, hogy pontosan mi történt, a sajtó és a közvélemény levonja a következtetést: a légi utazás még mindig nem elég biztonságos. A háttérhatalmak által irányított politikusok erre reagálva tovább szigorítják a törvényeket, a világ összes lakosságáról ujjlenyomatot vesznek, és minden reptéri biztonsági ellenőrzés legalább egy órát vesz majd igénybe. Per fő.

Az új Bermuda-háromszög

Ezt nyilván el sem kell magyarázni, pontosan tudjuk miről van szó.

A földönkívüliek voltak

Az igazi összeesküvés-elmélet ott kezdődik, ahol az ufókat belekeverik. Az MH370 rejtélyébe pedig természetesen már rég belekeverték.

mh370

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.