Gulyás Gergely szerint a Fidesz nem lát rá a CÖF kampányára

politika
2014 március 17., 15:22
comments 29

Írtunk ma arról, hogy a Transparency International, a K-Monitor, az Átlátszó és az OSI egy közös projekt keretében követi nyomon, mennyit költenek a pártok a kampány során. Mint kiderült, a Fidesz többet, mint az összes párt együttvéve. A kétmilliárdos összeg úgy jött ki, hogy a Fidesz költéseihez hozzáadták az ellenőrizhetetlen civil szervezet, a CÖF feltételezett költségeit is.

A párt képviselőjét, Gulyás Gergelyt egy hétfői sajtótájékoztatón kérdezték az eredményről.

"örülünk annak, hogy a Transparency International is részt vesz a kampányban, mi az ő költségeiket nem fogjuk az MSZP költségeihez számítani"

A könnyed tréfa után elmondta azt is, hogy a Fidesz nem lát rá a CÖF gazdálkodására, majd pedig sérelmezte azt, hogy ugyanezeket a kutatásokat nem végezték el nyolc évvel ezelőtt, amikor a Gyurcsány-kormány is rengeteg pénzt költött.

A Fidesz betartja a törvényi kereteket

- mondta még el a párt országgyűlési képviselője. Hát ezzel a válasszal sem jutottunk sokkal közelebb egy normális választáshoz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.