Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr üzemcsarnokot adott át Olaszban

„»Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül« – tanítja Pál apostol (1Kor 5,13). Jézus magas rangú követői között is akad azonban, aki nem a gonoszt, hanem az azt kivetni akarót vetné ki az egyházból.” (részlet a DK mai közleményéből)

Abban a világban, amiben nem becsülik meg a vállalkozót, az üzletembert, és közmunkával akarnak megélhetést teremteni, előbb-utóbb mindenki sikertelen lesz – mondta ma Gyurcsány Ferenc, Magyarország (volt) miniszterelnöke.

A Demokratikus Koalíció elnöke a baranyai Olasz községben a fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Loschán Kft. új üzemcsarnokának és irodaépületének átadásakor mondott beszédet.

Örökké 2006 (Fotó: Demokratikus Koalíció / Facebook)

Gyurcsány a szocialista Újhelyi Istvánnal és Loschán Ferenc vállalkozóval avatott. Loschán egyébként DK-s képviselőjelölt, még 2010-ben Mesterházy Attila nyitotta meg a vállalkozó motorkerékpár- és autógyűjteményét bemutató „múzeumát”.

Bár a kormánynak tennie kell a dolgát szabályozással, intézményi segítséggel, támogatásokkal, a munkahelyeket valójában az egyről a kettőre jutni akaró üzletemberek, vállalkozók, beruházók, befektetők hozzák létre – mondta.