A 4-es metró! Bemutatja: Demszky Gábor

Budapest
2014 március 28., 15:58
comments 93

Demszky Gábor már 1992-ben látta a 4-es metró alagútjában a fényt. Aztán egyre jobban beleszeretett a projektbe, és csak hadakozott, hadakozott, mígnem a dátumok túszul ejtették. Húsz év is kevés volt, hogy a 4-es metrót ő adja át. MTI-hírekből válogattunk.

Antall-kormány

Ha a francia Matra cég nyerné el a megbizatást, akkor már 1996-ban működne a metró Kálvin tér Kosztolányi tér közötti szakasza, s egy évvel később pedig már az Etele térig utazhatunk a föld alatt. Demszky Gábor, 1992. augusztus 28.

A főváros és a kormány együttműködik az új, várhatóan az ezredfordulóra megvalósuló metróvonal első szakaszának (Móricz Zsigmond körtér-Kálvin tér) építésében. 1994. október 21.

A Kálvin tértől az Etele térig haladó 5,2 kilométer hosszú, hétállomásos dél-budai metró megépítésének lehetőségéről, gyorsításáról, ennek pénzügyi és műszaki konstrukcióiról tárgyalt kedden Horn Gyula miniszterelnökkel Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A tanácskozáson több pénzügyi és műszaki szakember is jelen volt. A megbeszélésen elhangzott, hogy az építésnél esetleg felhasználható a szovjet államadósság egy része. 1996. február 20.

Az eredetileg tervezettnél várhatóan fél évvel később, 2003 júliusában lesz kész az új 4-es metró (DBR). A késés oka a kormányzattal folytatott finanszírozási egyeztetések elhúzódása - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. (Az 1998-as, még a Horn-kormány által összerakott költségvetésben csak kétszázmillió forint szerepelt a metróépítés előkészítésére, szemben az 1997 márciusi kormányhatározatban rögzített kétmilliárd forinttal.) A metró nyomvonala már bizonyosan nem változik, ám Demszky Gábor főpolgármester tájékoztatása szerint az nem kizárt, hogy egy megálló építésének költségének megtakarítása érdekében a Duna alatt közös megállót alakítanak majd ki a Gellért tér és a Vámház tér kiszolgálására. 1998. január 27.

Első Orbán-kormány

A metróberuházást a kormányváltás nem veszélyezteti, mivel már csak komoly nemzetközi tekintélyvesztés mellett lehetne visszalépni a megkötött szerződésektől. 1998. május 26.

A metró építésére érvényes szerződése van az Európai Beruházási Bankkal a kormánynak és a fővárosnak is - nyilatkozta Demszky Gábor főpolgármester azt követően, hogy a kormányülés után bejelentették: a kabinet soknak találja a 160 milliárd forintos összeget, ezért kilép a metróberuházásból. 1998. november 5.

Budapest elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a megbénítására tett kormányzati kísérleteknek - mondta a 4-es metró támogatását elvető kormánydöntésre reagálva Demszky Gábor főpolgármester pénteken, sajtótájékoztatón. Meg kell várnunk, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amelyik nem tekinti ellenségnek az ország fővárosát. Ha előbb nem, 2002-ben elkezdjük a 4-es metró építését - fogalmazott a főpolgármester. 1998. november 6.

Budapest jelenlegi kritikus tömegközlekedési helyzetéből az egyik kitörési alternatívát a metró jelentheti. Orbán Viktor miniszterelnök azonban előzetes szakmai egyeztetések nélkül egymaga döntött úgy, hogy nincs szükség "luxusberuházásra" - mondta a főpolgármester. 1998. november 13.

Győzött a jogállamiság, az évszázad perében ezzel véglegesen eldőlt, hogy a 4-es metró megépül, csupán az a kérdés, hogy mikorra és mennyi pénzből - értékelte Demszky Gábor a bíróságnak a metró-perben hozott jogerős ítéletét. A főpolgármester szerint az ítélet másodfokon jogilag végérvényesen eldöntötte, hogy érvényes a 4-es metró építésére kötött szerződés. Az ítélet egyaránt kötelezi az államot és a fővárost, s világossá teszi, hogy a kormányra is ugyanazok a törvények érvényesek, mint a polgárokra. (Az Orbán-kormány aznapi ülésén megerősíti korábbi álláspontját: nem vesz részt a 4-es metró megépítésében.) 1999. június 22.

Elmarad a futball EB: Stadion helyett városfejlesztést
A magyar kormánynak 2002-ig az Európa-bajnokságra szánt pénznek kevesebb, mint egyharmadát, 17 milliárd forintot kellene a 4-es metró építésére fordítania. A metróberuházás leállításakor azt mondták: szükség van a metróra, de nincs rá pénz a költségvetésben. Most, hogy megvan a pénz, elhárult az akadály az építkezés elől - adott ki közleményt Demszky Gábor, miután kiderült, hiába pályáztunk, nem nyertük meg a labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát. 1999. október 12.

Ma nincs jogbiztonság Magyarországon, mert bárki köt az állammal szerződést, az nincs biztonságban - értékelte Demszky Gábor a Legfelsőbb Bíróságnak azt a döntését, amiben elutasította a Főváros százmilliárdos követelését a kormánnyal kötött korábbi szerződés alapján. 2001. december 12.

Medgyessy-kormány

A főváros kezdeményezésére a Bosnyák térig meghosszabbítják a 4-es metrónyomvonalát, a beruházás finanszírozásáról új tárgyalásokat kezdenek az Európai Beruházási Bankkal (az EIB-bel), s megépítik az M0-ás északi Duna-hídját is - ezt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor főpolgármester jelentette be megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón. Demszky szerint négy-öt éven belül készülhet el a beruházás. 2002. június 26.

"A 4-es metró megépítésének az ország legfontosabb, mindent megelőző, első számú projektjének kell lennie" - adta ki a jelszót Demszky Gábor. Meg azt is mondta: "Megmondtam néhány napja a miniszterelnöknek, ha igent mondtok a metróra, akkor meg fognak benneteket választani, ha nemet mondtok rá, akkor garantálom, hogy elveszítitek a legközelebbi parlamenti választásokat". Demszky szerint a Közép-Európában is legnagyobbnak számító, 1,2 milliárd eurós metróprojektet a kormánynak kell finanszíroznia. 2003. március 4.

A 4-es metró első, a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti szakaszát 2008. december 1-jén, a Bosnyák térig húzódó második szakaszt pedig a következő év végén adják majd át a forgalomnak - jelentette be a főpolgármester. 2003. május 22.

Sínen van a 4-esmetró, ma már senki nem kételkedik abban, hogy 2008-ban metró közlekedik majd a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar között - jelentette ki Demszky Gábor. 2003. június 19.

"Budapestnek ahhoz, hogy átjárható, élhető, fejlődő európai város maradjon - metró kell. A Medgyessy-kormányban újra partnert találtunk a négyes metró megépítésének kapcsán" - olvasható Demszky Gábor közleményben. 2003. június 23.

"A metró ügye a demokrácia, a jogállam magyarországi érvényesülésének állatorvosi lova volt. Az állam úgy viselkedett, mintha a törvények felett állna, mintha rá nem lennének érvényesek a demokrácia szabályai. Ez a mélyen demokrácia-ellenes illúzió szertefoszlott, s ebben a fővárosnak kezdeményező, a metró ügyének pedig katalizátor szerepe volt". Demszky Gábor még az Orbán-kormányról, 2003. július 24.

A kormány és a főváros közötti elhúzódó egyeztetések miatt csúszik a 4-es metrótendereinek kiírása - közölte Demszky Gábor, már a Medgyessy-kormányról. 2003. szeptember 4.

Ezzel a második metrószerződéssel, amit 1998 után ismét a pénzügyminiszterrel írt alá, "eldördült a startpisztoly", és 2008. december 31-ére, 1810 nap múlva elkészül az új metróvonal. 2004. január 19.

Áttörés, történelmi jelentőségű fordulat a kormány döntése a 4-es metró Bosnyák térig való továbbépítéséről - értékelte Demszky Gábor, hogy a kormány nemcsak a Baross térig, ha a Bosnyákig építené a a 4-es metrót. A második ütem befejezését 2010-re ígérték. 2004. május 26.

"Minden erőnkkel azon leszünk, hogy az évtized végére utazhassunk a 4-es metró vonalán". Demszky Gábor, 2004. szeptember 29.

Gyurcsány-kormány

"Már másfél éve utazhatnánk az új metrón, ha az Orbán-kormány és a pereskedő metróellenes szervezetek nem hátráltatták volna évekig a beruházást" - jelentette be Demszky Gábor, abból az alkalomból, hogy nekikezdenek a Baross téri megálló első szakaszának. Az első szerelvények pedig 2009 végétől közlekedhetnek majd a Baross tér és az Etele tér között. 2004. december 8.

A Gyurcsány-kormány minden elődjénél komolyabban veszi Budapest problémáit, és hatékonyabban támogatja a fővárost fejlesztő programok megvalósulását - állapította meg a főpolgármester, miután megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel. 2005. február 9.

Egy ütemben épülhet meg a 4-es metró 14 állomása a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér között a kormány döntése értelmében - közölte a főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján, amikor bemutatta a leendő metróállomások látványterveit. 2005. június 1.

A fideszeseknek nem tetszik, hogy épül a 4-es metró, amit kormányzatuk idején négy évig akadályoztak. "Még most se akarják elhinni, hogy a Baross téren már a metróvonalhoz építjük az egyik megállót" - jegyezte meg Demszky Gábor. 2005. szeptember 13.

A második Gyurcsány-kormány

A kormány beiktatása mellett ezen a napon ez a második legfontosabb esemény - közölte Demszky Gábor, aki az Etele téren fogadta a 4-es metró Németországból érkezett alagútfúró pajzsának marótárcsáját. 2006. június 8.

A több hónapos csúszás ellenére tartható a metróépítés első szakaszának 2009. év végi befejezése, ha megváltozik a beruházás engedélyezési rendje - nyilatkozta Demszky Gábor. Hozzátette, hogy a
főváros kezdeményezésére már kormányzati koordináción van az a rendelet-tervezet, amellyel felgyorsíthatják az engedélyezési eljárást. 2007. január 2.

Egyéves késésben van a 4-es metró építése, így legkorábban 2010 legvégén szállítanak majd utasokat a vezető nélküli szerelvények az Etele tér és a Baross tér között - közölte a főpolgármester.
A metró Bosnyák térig tartó szakaszán pedig várhatóan 2012 utolsó hónapjaiban lehet majd utazni - tette hozzá Demszky Gábor. 2007. március 14.

Demszky Gábor a fúvószenekarral, alagútszenteléssel, több száz érdeklődővel, nagyszámú biztonsági emberrel körített ünnepségen kijelentette, hogy "Budapest közönsége ma végre látja az alagút elejét". A munkálatok az eredeti határidőhöz képest több mint féléves késéssel indultak el. 2007. április 3.

2010-re elkészül, de csak 2011-ben szállíthat utasokat a 4-es metró - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján. 2007. október 25.

"Ma ismét kiderült, egy új Fidesz-kormány ugyanott folytatná, ahol az előző abbahagyta: Budapest büntetésével, a főváros pénzügyi ellehetetlenítésével és az Orbán Viktor által engesztelhetetlenül
gyűlölt metróépítés leállításával. Orbán nyolc év alatt semmit sem tanult és semmit sem felejtett. A budapestiek viszont megtanulták, milyen a Fidesz valódi Budapest-politikája, - és ők sem felejtenek" - írta közleményben egy zárt rendezvényen állítólag elmondott Orbán-beszédre reagálva Demszky. 2008. május 22.

"2009 végére, 2010 elejére befejeződhet az alagút fúrása és elkezdődhet a vágányok elhelyezése. A 2010-es év végére a tervek szerint már elindulhat a próbajárat, az utasok pedig
előreláthatólag 2011-ben utazhatnak a 4-es metrón. Az unió a tervek szerint 350 milliárd forinttal támogatná a metróberuházást". 2008. december 19.

Bajnai-kormány

A jövő héten újraindul a fúrópajzs, megkezdődik a Duna alatti szakasz fúrása - közölte Demszky. "Hosszú idő után ismét van arra remény, hogy 2010 végére befejeződjön az alagútfúrás". 2009. május 12.

A 4-es metrót nemcsak befejezni kell, hanem tovább kell építeni. A metró második üteméhez a pénz a főváros részéről megvan, Brüsszelből kedvező ígéretek vannak a támogatására. Ami kell még hozzá, az az igen jelentős állami hozzájárulás - hangsúlyozta Demszky Gábor az utána következő városvezetésnek írt javaslataiban. "Kár lenne veszni hagyni vagy presztízsszempontok miatt a másik irányba építeni tovább, mert akkor éveket veszítünk". 2010. augusztus 26.

Demszky Gábor ma nem volt ott az átadáson, mert nem is hívták. Tarlós István meg sokmindenről beszélt, főleg az eddigi sérelmeiről, de a vonal meghosszabbítása egyáltalán nem került szóba. Ezen mondjuk egy kicsit sem csodálkozunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.