Előzetesben az egyik kamupárt elnöke

POLITIKA
2014 március 29., 08:00
comments 22

A sok közül a Magyar Demokratikus Unióról van szó. 8500 aláírást adtak le, majdnem országos listát is sikerült állítaniuk. Végül 17 jelöltjük indul a választáson, azért így is 17 milliót kaptak a költségvetésből. Többre számíthattak, mert Urbán-Szabó László például tavaly ősszel 30 millió forintot kért kölcsön a P. Ferenctől a kapcsolataira, a közelgő választásokra s az általa létrehozott párt reménybeli sikereire alapozva. Aztán eltűnt, P. Ferenc meg  - meg sem várva a választás végeredményét - feljelentette Urbán-Szabót. Aztán beérkezett egy másik feljelentés is, hasonló összegről.

P. Ferenc feljelentése szerint Urbán-Szabó három részletben kérte el a pénzt. Először azt mondta, lehet, hogy egy hónap múlva vissza tudja adni. Később még többet kért, majd egy idő után elérhetetlenné vált. Egy XII. kerületi lakást felajánlott a kölcsön fedezetéül, de mint később kiderült, arra már közel száz tulajdonos van bejegyezve.

A rendőrség megerősítette a Blikk hírét, hogy csalás miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, aki előzetes letartóztatásba is helyeztek. Itt látható egy korábbi szereplése.

A Magyar Demokratikus Unió honlapján megtalálható kevés információból az szűrhető le, hogy már nem Urbán-Szabó László az elnök. Legalábbis egy meghívó szerint.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.