A legbüdösebb NBA-játékos nyomában

sport
2014 március 30., 07:15
comments 11

Az SBNation újságírója, Sarah Kogod kíváncsi lett arra, ki lehet a legbüdösebb az amerikai profi kosárlabdázók között. Az nem túl meglepő, hogy amikor izzadt, óriási férfiak rohangálnak fel-alá egy kis, fedett területen, ott nyilván nincsenek kellemes szagok. Na de mégis, van valaki, aki kiemelkedik ebből a mezőnyből is? Kogod klasszikus értelemben vett újságírói munkába kezdett, és a dolgok mélyére ásott.

NBA-játékosokat kezdett el megkérdezni arról, ki mostanában a legbüdösebb a pályán. És egy csomó érdekes dolog kiderült.

A Wizards védője, Garrett Temple szerint legtöbbször azokkal van a baj, akik nem az Egyesült Államokból érkeztek. Nyilván. Egyetértett vele Diante Garrett is a Jazz-ből.

Ugyanakkor a lengyel légiós, Marcin Gortat szerint ugyan valóban van pár európai játékos, aki büdös, de általánosítani túlzó volna. Ráadásul szerinte nem is a testszag a legrosszabb, hanem amikor valakinek büdös a lehelete. Ez pedig, egy újabb bűnbakot megnevezve, főleg a fiatalokra jellemző. Akik Gortat szerint úgy jönnek ki a főiskoláról, hogy nem nagyon törődtek a szájhigiéniával.

photo_camera Képünk csak illusztráció (FREDERIC J. BROWN / AFP)

Brandon Rush pár kifejezetten rossz szagú játékosra emlékszik, de nem akart neveket mondani, mert egykori csapattársa is köztük van. Állítólag mentek is a beszólogatások, hogy például hogy elfelejtett dezodort használni, meg ilyenek. Kemény világ a profi kosarasoké.

Még tovább csavarta a dolgot Andre Miller, aki meg arra panaszkodott, hogy elég gyakran van, hogy valaki szellent egyet meccs közben. Ilyenkor egymásra néznek a játékosok, és kérdik, hogy ki volt. Persze sosem derül ki.

És akkor még ott vannak azok, akik direkt büdösek. Róluk a Jazz játékosa, Richard Jefferson beszélt. Szerinte előfordulhat, hogy valaki azért büdös, hogy a védők kevésbé fogják. Amolyan védekezési mechanizmus ez. De Jefferson rögtön hozzá is tette, hogy ez őt sosem hatotta meg. Az a dolga, hogy védekezzen, ezért védekezik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.