Szlovákiában elnököt választottak a hétvégén. A szavazás március 15-i első fordulóját Robert Fico nyerte, de a másodikat már nem.

Ez itt nem más, mint egy felvidéki, politikában nem igazán jártas egyetemista fiatal véleménye.

• én: Nem megyek szavazni.
• nemén: De menj! Kötelességed!
• én: Jogom. Amúgy mennék, csak nincs kire.
• nemén: Ha nincs ki mellett, akkor valaki ellen kell. Válaszd a kisebbik rosszat.
• én: ...

Kezdődött ott, hogy egy nap kijelentettem: én soha, de soha nem fogok a politikával foglalkozni. Mert hülyeség. Két éve, 18 évesen megkaptam a szavazati jogot, a politika ennek ellenére még mindig rohadtul nem tudott lázba hozni.

Majd jött az általam csak Bajuszként emlegetett Bárdos Gyula, az első magyar nemzetiségű köztársasági elnökjelölt. Mondom az ELSŐ! A szlovák állam történetében (oké, nem valami hosszú idő, Szlovákia ‘93-tól önálló állam) először egy ízig-vérig magyar ember. Természetesen működik magyar párt itthon, nem arról van szó, de ki tudna ellenállni egy ilyen tündéri mosolyú bácsinak?

Először rá is nemet mondtam. Aztán jött a kampány, és számomra is kiderült, hogy a szigorúan vágott bajusz alatt egy emberséges, korrekt, nyílt, nem fellengző, az élet különböző területein (újságíró, CSEMADOK elnök, tanár és politikus is egyben) jártas, energikus férfival van dolgom. Döntésemben, persze, mellette szólt magyar nemzetisége is. Így lettem Bárdos-fanatikus. (Majdnem vettem is egy ilyen pulcsit, de félek, azt hinnék, csak hipszterkedem… :/)

2014.március 15-én besétáltam a panelrengetegünk közepén álló alapiskolába, fogtam a papírt, a tollat, és ikszeltem. Jelentem, nem valaki ELLEN, hanem valaki MELLETT.

Az első kör eredményeibe most nem megyek bele részletesen, a lényeg, hogy két jelölt jutott tovább: Robert Fico és Andrej Kiska.

Robert Fico miniszterelnök úrról sokat hallottam már, de annak 99%-át nem kéne leírnom. Szóval a pasas nagyon nem oké. De nem csak a felvidéki magyarok körében, a szlovák fővárosban egyenesen közutálat tárgya. A magyar témát érintve az ő számlájára írandó Malina Hedvig ügye, a lányé, akit 2006-ban megvertek Nyitrán, mert magyarul beszélt a telefonján, aztán a szlovák állam még ELLENE indított eljárást. Ficonak köszönhető Sólyom László Komáromból való hazatessékelése, valamint a focidrukker verés, a jobb napjain békés kis városomban, Dunaszerdahelyen. Soroljam még, minek köszönheti kicsiny népe óriási szeretetét Fickópajtás?

A választás előtti utolsó vitán egészen meggyőződtem arról, hogy Fico ellen szavazok, jobb híján Kiska neve mellé teszem az ikszet szombaton, végül is nem szólt ellene semmi. Aztán előkerült a magyar kártya. És Kiska közölte, hogy tökre egyetért az 1945-ben kiadott és 2007-ben megerősített kisebbségellenes Beneš-dekrétumok által tolmácsolt bizonyos gondolatokkal. Hát barátom, itt rontottad el!

Szóval a második körben már nem szavaztam. Megkaptam a magamét, hogy nem értek hozzá, nem jól gondolom, idealista, esetleg pesszimista, elkeseredett, a sorsába belenyugvó felvidéki magyar típus vagyok. Mese nincs, szavazni kell! Valakire muszáj! Nem kedv, meg érzelem kérdése, hanem kötelesség. Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy boldogabb senki nem lesz attól, hogy x-eket firkál egy darab papírra.

Isten őrizz, hogy bárkit is meggyőzzek az álláspontomról! Nem akarok “téríteni”, hogy tessék azt csinálni, amit én, mert az a jó. Nem szavaztam a második körben, mert nem volt kire. Ennyi. Nem azt mondtam, hogy nincs jó választás. Szívből kívánom magunknak, hogy Andrej Kiska úgy végezze a dolgát, ahogy azt kell. Inkább így essek pofára, minthogy a bizalmam adom és egy jó nagy zacskó semmit kapok cserébe.

Olyan nagy baj az, ha egy fiatal egy olyan világban szeretne élni, ahol nincs korrupció, diszkrimináció, rasszizmus, vagy egyéb értelmezőszótárt igénylő kifejezések? És nem szavaz olyan jelöltre, aki ezeket bármilyen szinten képviseli?

Aztán lehet, hogy ez az egész a magyar irodalomtörténet órámnak köszönhető, épp Petőfinél járunk. Márciusi ifjak, forradalom, talán én is csak egy rebellis, “givepeaceachance” hírnöknek szánt “maifiatal” vagyok.