Brutálisan megkínzott ukrán újságíró holttestére bukkantak

bűnügy
2014 április 06., 11:52

Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében – jelentette az ukrán média.

Vaszilij Szergijenkónak, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt tagjának, a kijevi tüntetésekben aktív szerepet játszó autós tüntetők, az Avtomajdan szervezet aktivistájának eltűnését pénteken jelentette be a pártja. A férfit otthona elől rabolták el ismeretlenek. Erről a ház előtt talált vérnyomok tanúskodnak. A hatóságok egy nappal később egy környékbeli erdőben vérnyomokat találtak, amik egy frissen ásott, majd hevenyészve földdel és szeméttel betemetett gödörhöz vezettek.

Ebben bilinccsel a kezén holtan találták az újságírót. Holttestén kínzásnyomok voltak, betörték az áldozat fejét, eltörték a térdét, testén több késsel okozott sérülést volt látható, továbbá vágásnyom a nyakán. A gödörben nagy mennyiségű vér volt, ami arra utal, hogy ott ölték meg. A gödröt előre kiásták, ezt bizonyítja, hogy kiszáradt és friss föld keveredett abban, amivel betemették.

Párttársai véleménye szerint Szergijenkót újságírói tevékenysége miatt ölték meg. Több leleplező cikket írt ugyanis a hatalomváltás előtt kormányzó Régiók Pártja egy helybeli gazdag politikusáról, Hennagyij Bobovról. Bobov viszont Szergijenko eltűnésekor úgy vélekedett, hogy a férfit nem újságírói, hanem politikai tevékenysége miatt rabolták el. Felszólította a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vezetőit, hogy a vizsgálatot személyesen ellenőrizzék, és 50 ezer hrivnya, azaz körülbelül egy millió forint jutalmat ígért a nyomravezetőnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.