Moszkvában Disneyland épülhet

2014 április 7., hétfő 15:12
8

Disneyland épülhet Oroszországban. Ráadásul nemcsak amerikai, de szovjet rajzfilmfigurák is benépesíthetik. Az építkezés már 2014 végén megkezdődhet a Moszkva folyó partján – írja a Komszomolszkaja Pravda.

Szergej Kuznyecov, Moszkva főépítésze szerint a 2017-re tervezett megnyitó után évente akár 4 millió látogatója is lehet a parknak. Az építési költségek a becslések szerint 10 milliárd rubelre (63 milliárd forint) rúghatnak.

Moszkvában már évek óta terveznek amerikai mintára felépülő szórakoztatóparkot. A Disney-filmek figurái mellett szerepet kapnak a szovjet és orosz rajzfilmek sztárjai is: nemcsak Miki egér és Plútó kutya várja tehát a látogatókat, hanem például a No, megállj csak! (Nu, págágyi!) című rajzfilm farkasa és nyuszija is.

nu pogodi

A tervek szerint egy hatalmas 3D-s mozi, egy 5000 férőhelyes koncertterem, egy 300 ágyas hotel és gyerekbarát éttermek, kávézók és üzletek is helyet kapnak majd a Disney-parkban. A polgármester nemrégiben bejelentette, hogy „családbarátabbá” változtatja az orosz fővárost. Az MTI nagyon bölcsen azt írja:

„Szakértők rámutatnak, hogy Európa legnagyobb városa nélkülözi a nagy, modern élményparkot.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt